Lopni ment Szlovéniába két férfi

Vágólapra másolva!
Lopás miatt emeltek vádat azzal a két férfival szemben, akik Szlovéniába utaztak, majd egy autóból ellopták egy osztrák férfi és utasa értékeit, összesen több, mint 100 ezer forintos kárt okozva ezzel.
Vágólapra másolva!

Egy kecskeméti és egy esztergomi férfi egy bérelt autóval utaztak Szlovéniába, hogy ott lopjanak. A két férfi 2018. július 14-én fél 12 és 12 óra között a Bovec város közelében lévő Kluže erőd mellett parkoltak le az autóval, egy osztrák férfi autójának közelében. Az osztrák sofőr és utasa értékeiket az autóban hagyták, gyalog mentek a közeli erődhöz, miközben az autó egyik ablakát nyitva hagyták.

Forrás: Ügyészség

Az egyik férfi a nyitva hagyott ablakon keresztül az autóból kivette és ellopta az osztrák férfi útlevelét, egészségügyi kártyáját, bankkártyáját, a pénztárcáját a benne lévő pénzzel, illetve az autó utasának bankkártyáját és hitelkártyáját.

A férfi társa eközben a helyszínen figyelt.

A lopással az osztrák férfinak 77.180 forintnyi értékű kárt okoztak. A tolvaj férfi 25.000 forintot fizetett a társának a fuvarért és a figyelésért.

Forrás: Ügyészség

Az ügyészség

a tizenkétszer büntetett, többszörös visszaeső férfival és a kétszer büntetett különös visszaeső társával szemben börtönbüntetés kiszabását javasolta,

emellett a tolvajjal szemben 52.180,-míg a bűnsegéd esetében 25.000 forint vagyonelkobzást.

Forrás: Ügyészség