Orbán Viktor: Nekünk kell megvédeni a hazát a bajban

ORBÁN Viktor
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén az Országház Kupolacsarnokában 2021. június 5-én.
Vágólapra másolva!
Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén, szombaton az Országházban.
Vágólapra másolva!

Az eseményen a kormányfő kiemelte: a feladat felépíteni egy modern, erős hadsereget, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az új parancsnok, Ruszin-Szendi Romulusz feladata, hogy a hadsereget - fegyelmezett belső rendje és a katonaeszmények megőrzése mellett - beleillessze a magyar társadalomba, továbbá

fiatalok tízezreit nyerje meg, készítse fel, képezze ki a haza védelmére és a katonaeszmények tiszteletére.

Orbán Viktor kifejtette: a magyar politika 2010 előtt súlyos hibákat vétett, mert nem teljesítette a hazával és a katonákkal szembeni kötelezettségeit, megszüntette a sorkötelezettséget, de nem állított a helyére egy modern, ütőképes hadsereget. Szerencsére ez idő tájt nem kellett fegyverrel megvédeni a hazát - fűzte hozzá.

Úgy vélte, méltatlan állapot volt ez a sok évszázados katonai hagyományokhoz, az alkotmányhoz és a nemzetközi kötelezettségeinkhez.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén az Országház Kupolacsarnokában 2021. június 5-én. Ha baj van, a hazánkat nekünk kell megvédeni - jelentette ki a kormányfő. Kiemelte: a feladat felépíteni egy modern, erős hadsereget, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia - tette hozzá. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormány 2010-ben egy gyenge országot és hadsereget kapott kézhez, csak abban bízhatott, hogy NATO-tagállam volt az ország - mondta.

Közölte: hadgyakorlatok és missziós küldetések sora bizonyította, hogy a magyar katonák legalább olyan jók, ha nem jobbak, mint külföldi társaik, ezért kiérdemelték, hogy megfelelő feltételek között szolgálhassák a hazájukat.

A miniszterelnök felidézte: 2010-ben adósságot örököltek, ezért mielőtt hozzáfoghattak volna a hadsereg fejlesztéséhez, rendbe kellett tenni az ország pénzügyeit. Miután sikereket értek el a gazdaságban, a családpolitikában, stabilitás, kiszámíthatóság és a hadseregépítésre fordítható pénz kellett, hogy felépíthessenek egy ütőképes hadsereget és mellé egy hadiipart - idézte fel.
Úgy látja, az eddigi parancsnok, Korom Ferenc és a miniszter közös sikere, hogy idáig eljutottak, és köszönet illeti Korom Ferencet, amiért teljesítette, amit vállalt és átvezette a hadsereget a reménytelenségből a bizakodás állapotába.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Honvédség parancsnoksága parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén az Országház Kupolacsarnokában 2021. június 5-én. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor arra is kitért, hogy

egy szabad, független országnak önbizalmat és magabiztosságot csak a saját ereje, a saját nemzeti hadserege adhat,

főleg egy olyan régióban, mint Közép-Európa. Itt többször beavatkoztak kéretlen, erős önjelöltek, és az eredmény kivétel nélkül katasztrofális lett hazánkra és a térségre nézve, ezért a közép-európai népekkel közösen nekünk kell felépíteni a régiót - vélekedett. Hozzátette: a jószándék kevés ehhez, erő is kell hozzá, ezért a pénzügyi stabilitás mellé kell egy ütőképes hadsereg is.

A kormányfő arról is beszélt, hogy olyan szövetségest nem találunk, aki helyettünk védené meg a hazát, legfeljebb mellettünk, velünk. Ezért ha nem vagyunk erősek, elveszünk, és a mi ügyünk mindig elvérzett, mielőtt a beígért felmentő seregek megérkeztek volna - mondta.

A miniszterelnök köszönetet mondott a katonáknak a járvány alatt végzett munkájukért. A honvédség a járvány elleni védekezés mellett az alapfeladatait is megbízhatóan ellátta, őrizte a határt, teljesítette missziós feladatait és a terrorizmus elleni küzdelemből is kivette a részét, ahogy az a magyar katonák sok százéves dicsőségéhez, egy modern hadsereghez és egy NATO-tagállamhoz illik - fogalmazott.

A miniszterelnök Facebook-oldalára képek kerültek fel az eseményről: