A gyerekei előtt verték össze az apát, egy fideszes képviselő segített megakadályozni a lincselést

pócs jános
Vágólapra másolva!
Pócs János fideszes országgyűlési képviselőnek is be kellett avatkoznia a hétvégén egy verekedésbe, ugyanis egy kétgyerekes családapát kis híján meglincseltek Jászapátiban. A képviselőt is megfenyegette az egyik őrizetbe vett, azt mondta neki, hogy "te leszel a következő". Pócs szerint a verekedő családnak el kell költöznie a városból, ha nem illeszkednek be.
Vágólapra másolva!

Kommandósok védtek meg egy kétgyerekes családapát a bosszúra éhes szomszédoktól Jászapátiban. A konfliktus abból alakult ki, hogy a megvert apát zavarta a szemközti házban bömbölő zene. Pócs János a támadás hírére a helyszínre sietett, útközben maga riasztotta a rendőrséget, majd a helyszínen őt is megfenyegették

- mondta neki az egyik bilincsbe vert verekedő.

– mondta a Blikknek Pócs János.

– tette hozzá.

Pócs János Forrás: Facebook/Pócs János

A Blikk megszólaltatta a megvert apát is, akinek letört három foga, az orra eltört, a szeme alatt hatalmas monokli keletkezett, a halántékán kalapácsütés nyoma. Felesége a beszélgetés közben az udvar végén mosta fel a vért.

– idézte fel a történteket a megvert férfi.

A támadók a kerítésen átugorva bejutottak a férfi udvarára. Rövid ideig tartó vita után az egyik támadó egy ütéssel földre küldte a gyanútlan férfit. Ez jel volt a többieknek:

kalapáccsal, téglával, virágcseréppel ütötték a házigazdát, aki kúszva-mászva próbált menekülni.

A férfi családja a házban volt az incidens idején, de ők is látták, amikor az egyik támadó cseréppel leüti a családfőt.

– mesélte el a történteket a lapnak.

A Blikk Pócs János jelenlétében felkereste a verekedő szomszédok családtagjait is, akik először csak az ügyvédjük jelenlétében akartak beszélni, de végül elzárkóztak a nyilatkozattól - írják.