166 ember buliját tette tönkre, amikor azt hazudta, hogy 15 perc múlva bomba robban a vilmányi sörözőben

Vágólapra másolva!
166 embernek kellett felállnia, és kimennie abból a sörözőből, ahol rendezvényt tartottak. Egy férfi ugyanis azt hazudta, hogy ott bombát rejtett el. Most 200 óra közmunkára ítélték.
Vágólapra másolva!

A férfi augusztus 8-án este névtelen

bejelentést tett a 112 segélyhívón, hogy a vilmányi sörözőben bombát rejtettek el, amely negyedóra múlva felrobban.

A bejelentés alapján a rendőrök a helyszínre mentek, és

az ottani rendezvényről 166 főt távolítottak el, ám hiába vizsgálták át a helyet, semmiféle bombát nem találtak.

A bíróság ezért

közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 200 óra közérdekű munkát szabott ki a férfival szemben.

A büntetővégzés jogerős.