Hamis Eb-jegyeket árult egy budapesti férfi, legalább negyven embert becsapott

Vágólapra másolva!
Elfogtak a rendőrök egy 28 éves budapesti férfit, aki hamis jegyeket adott el a labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi mérkőzéseire - írta honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A csalónak legalább négyen biztosan fizettek a hamis jegyekért 24.000 és 96.000 forint közötti összegeket.

Az ügynek közel negyven sértettje lehet,

akik szintén vásároltak, jegyeket azonban egyikük sem kapott.

A gyanúsítottat június 14-én hallgatták ki a zuglói rendőrkapitányságon; a férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte, szabadlábon védekezhet. A nyomozók az eljárás során tisztázzák, hogy M. Zoltán másokat is megkárosíthatott-e.