Vádat emeltek egy embercsempész bűnszervezet négy tagja ellen

Vágólapra másolva!
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt vádat emeltek négy szerb férfival szemben, akik tavaly május végén kétszer akartak migránsokat szállítani a szerb-magyar határtól az osztrák határig, de a rendőrök elfogták őket.
Vágólapra másolva!

A négy szerb férfi közül

egyikük a migránsokat szállította, két társa szervezőként működött közre, egy további társuk pedig az előfutó szerepét vállalta.

A négy férfi egy éve a röszkei határon léptek be Magyarországra három autóval.

Mórahalmon találkoztak, ahol megbeszélték az embercsempészés részleteit. A migránsokat a magyar-osztrák határhoz kellett szállítaniuk,

ahonnan más embercsempészek vitték volna tovább őket Nyugat-Európába.

Ezután a két irányító férfi Bátmonostor külterületére utazott, ahol ellenőrizték a migránsok felvételének a helyét.

Egyikük a felvételi pont térképszelvényét át is küldte a szállító mobiltelefonjára.

Eközben a szállító és negyedik, előfutár társuk egy bajai benzinkúton találkoztak, ahol tankoltak, majd elindultak a felvételi ponthoz.

A futár közben folyamatosan értesítette telefonon a szállítót az általa észlelt rendőrökről.

A felvételi pontnál a szállító egy mikrobuszba 14 szír migránst vett fel, majd Vaskút és Baja irányába hajtott velük. A rendőrök azonban Vaskút és Baja között elfogták őket. A két szervezőnek és az előfutónak sikerült elmenekülnie. A szervezők Szegedre mentek, míg az előfutó férfi visszatért Szerbiába.

Az irányítók másnap egy

újabb embercsempészt hívtak Magyarországra, akinek újabb csoport migránst kellett szállítania, fejenként 300 euróért. Szeged közelében vett fel 6 szír migránst,

akik közül ketten a csomagtartóban utaztak. Ekkor

a két szervező volt az előfutó. A rendőrök azonban őt is elfogták az M1-es autópályán, Győr közelében. Ez alkalommal a két irányító sem tudott elmenekülni: a szállító lebukása után két órával az M5-ösön fogták el őket a rendőrök.

Az irányítók a megbízásokat egy ismeretlen megbízótól kapták és ez alapján utasították a szállítókat és az előfutót. Írásos üzenetekben, térképszelvény, útvonal, GPS koordináta és hangüzenetek megosztásával szervezték az embercsempészést.

A Szerbiába menekült előfutó ellen a rendőrség egy elkülönített ügyben folytatja a nyomozást. A járási ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakat bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja. Az ügyész fegyházbüntetés, és kiutasítás kiszabását javasolta.