Gyilkosság miatt körözött német fiatalokat fogtak el Magyarországon

rendőrség illusztráció
rendőrség illusztráció
Vágólapra másolva!
A Budapest-Bécs vonalon közlekedő vonaton kapták el a két férfit a rendőrök. Egyiküknél sem volt semmilyen irat, ezért Győrben leszállították őket a vonatról. Később kiderült, hogy a német rendőrség emberöléssel gyanúsítja őket.
Vágólapra másolva!

Május 19-én a Készenléti Rendőrség vonatkísérő járőrei intézkedtek a Budapest-Bécs között közlekedő személyvonaton két férfi ellen, akiknél semmilyen irat nem volt. A rendőrök értesítették a győri kollégáikat, majd Győrben

leszállították a vonatról a két férfit, és átvizsgálták a ruházatukat, amikor kábítószergyanús anyagot találtak az egyiküknél.

Ezután mindkettőjüket átadták a győri rendőröknek, akik bevitték őket a kapitányságra, hogy megállapítsák a személyazonosságukat. A két férfival szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

Illusztráció Forrás: police.hu

A nyomozók az eljárás során

felvették a kapcsolatot a német hatósággal, segítségükkel beazonosították a két férfit, és kiderült, hogy erőszakos bűncselekmény gyanúja miatt nemzetközi körözést rendeltek el

velük szemben. A két férfit őrizetbe vették, és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték őket. Csütörtökön a bajor rendőrség arról számolt be internetes oldalán, hogy

három 24 éves német fiatalt gyanúsítanak egy Landsberg am Lechben elkövetett emberöléssel.

Egyiküket Augsburgban fogták el, a két másikat pedig Magyarországon, Győrben. A német ügyészség kéri a kiadásukat. Német lapok arról számoltak be, hogy szombat este súlyos sérülésekkel találtak rá Landsberg am Lechben egy 26 éves, segítségért kiáltó férfire, akit kórházba vittek, de hétfőn meghalt.