A földön ütötte és rúgta az idős férfit, mert az előző nap veszekedett az édesanyjával

Vágólapra másolva!
Tavaly tavasszal a 60 éves férfi édesanyja vitába keveredett egy idős házaspárral. Másnap a férfi megjelent az idős házaspár házánál, hogy elégtételt vegyen a korábbi vita miatt.
Vágólapra másolva!

2020 áprilisában vita alakult ki a 78 éves szívbeteg férfi és 70 éves, súlyosan mozgáskorlátozott felesége, valamint a 60 éves férfi édesanyja között.

A vitáról a 60 éves férfi is tudomást szerzett, ezért másnap megjelent az idős házaspár házánál, hogy megtorolja a történteket.

Trágár módon kiabált be az idős férfinak, aki

ahogy kilépett az utcára, a 60 éves férfi egyből ütni kezdte, amitől az idős férfi a földre esett.

A férfi ezután is tovább ütötte és rúgta a földön fekvő 78 éves férfit, amit meglátott a felesége és a házban lévő unokája is, akik egyből az idős férfi segítségére siettek. A jogos védelmi helyzetben lévő

asszony a mankójával, kis erővel megütötte a 60 éves férfit, miközben az unokája megpróbálta hátulról átkarolva elhúzni a férfit.

Ezután a támadó kiszabadult az unoka fogáságból és az idős asszonyt nekilökte a kerítéskapunak, ezután pedig elment. A bántalmazás során a 78 éves férfinek mellkas és hasfal sérülése, míg feleségének mellkas zúzódása lett.

Az ügyészség a vádiratában azt javasolja a büntetett előéletű férfival szemben, hogy

a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt ítéljék börtönbüntetésre

és tiltsák el a közügyektől, azzal, hogy a korábbi felfüggesztett fogházbüntetésének végrehajtását is rendelje el a bíróság.