Hogyan állítható vissza a szaglásunk a koronavírus-fertőzés után?

szaglásteszt
Vágólapra másolva!
A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján indult post-COVID Szaglás Ambulancián szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik. Ez az ország első szaglásvizsgáló centruma - írja honlapján az egyetem. 
Vágólapra másolva!

Az, hogy valakinek megváltozott vagy eltűnt a szaglása, egy eddig is létező probléma volt, a koronavírusnak köszönhetően azonban megszaporodott az ezzel a panasszal jelentkezők száma – mondta el dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, hozzátéve: sokaknak ez a fertőzést jelző első, vagy esetenként egyetlen tünete. Nagy számban vannak azonban olyanok is, akiknél a betegség után is megmarad ez a panasz.

– emelte ki az igazgató. A klinika COVID-ellátóként vett részt a koronavírus elleni küzdelemben, a fertőzésszámok csökkenésével azonban újraindultak a tervezhető ellátások, és megkezdte működését a post-COVID Szaglás Ambulancia is – hangsúlyozta dr. Tamás László, hozzátéve: a klinikán hiánypótló módon már évek óta kezelnek szagláspanasszal jelentkező pácienseket.

– tette hozzá. A pandémia során soha nem látott mértékben növekedett meg a szagláspanaszos betegek száma, így a Szaglás Ambulancia jelenleg főként post-COVID-ellátóhelyként működik.

dr. Tamás László Forrás: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Azt egyelőre nem tudni biztosan, miért okoz a koronavírus-fertőzés szaglásvesztést. Úgy tűnik, hogy a vírus „betapad" az orr- és orrgarati nyálkahártyába, ami szaglóreceptor-sejtkárosodáshoz vezethet. Valószínű, hogy a vírus nem direkt módon hat a receptorsejtekre, azok inkább a környező sejtek pusztulása következtében károsodnak. Ez okozhatja, hogy az első tünet sokaknál a szaglásvesztés – magyarázta dr. Tamás László. Egy másik teória szerint az idegrendszerbe bejutva a szaglópályákat támadja meg a fertőzés, az eddigi eredmények azonban inkább az előbbi elméletet támasztják alá – mondta el az igazgató, hozzátéve: az ilyen panaszokkal hozzájuk érkezőknek is segíthet az ún. szaglástréning a szaglásuk visszaállításában.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán működő Szaglás Ambulancia az ország első szaglásvizsgáló centruma. Dr. Kraxner Helga, az ambulancia vezetője szerint a szaglásvesztés mögött számos tényező állhat:

– mutatott rá a klinika adjunktusa, hozzátéve: jelenleg leggyakrabban a koronavírus-fertőzésen átesettek jelentkeznek ilyen tünetekkel, ezért működik jelenleg az ambulancia főként post-COVID-ellátóként. Dr. Kraxner Helga kiemelte: ahogy maga a fertőzés, úgy annak szaglást érintő része is számtalan formában jelentkezhet: a tompább szaglás mellett előfordulhat parosmia, vagyis hogy nem megfelelő szagokat érez az ember, és fantosmia, vagyis fantomszaglás is. Van, akinél a tünetek néhány nap elteltével elmúlnak, de van példa arra is, hogy tartóssá válnak, és a fertőzést követően is megmaradnak. Az ambulancia vezetője szerint, ha a szaglásvesztés vagy -változás több mint 3 hétig fennáll, érdemes orvoshoz fordulni.

dr. Kraxner Helga Forrás: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán működő Szaglás Ambulancia egyelőre heti háromszor, kedden, szerdán és csütörtökön fogad betegeket, de szükség esetén a rendelési időt bővíteni fogják. A páciensek fül-orr-gégészeti szakrendelésről vagy háziorvosi beutalóval érkezhetnek, emellett az egyetem post-COVID-ambulanciái is küldhetnek ide betegeket. Az első lépés dr. Kraxner Helga szerint post-COVID és egyéb eredetű szaglásvesztés esetén is a részletes fül-orr-gégészeti vizsgálat. Ennek során felmérik, hogy van-e olyan mechanikai akadály – orrnyálkahártya-duzzanat, krónikus arcüreggyulladás, orrpolip vagy valamilyen egyéb elváltozás – amely miatt azért romlott a szaglás, mert a levegő nem éri el a szaglóhámot. Ennek érdekében endoszkópos vizsgálatot, ha szükséges, képalkotó, CT- vagy MR-vizsgálatot is végeznek. Az is előfordulhat, hogy allergia miatt változik a szaglás, így szükség lehet ennek differenciáldiagnosztikájára is. Utóbbit a klinika Allergológiai Szakambulanciáján, előzetes időpontegyeztetést követően, szintén elvégzik.

– emelte ki az igazgató.

– mondta el dr. Kraxner Helga. A Szaglás Ambulancián alkalmazott komplex mérőeszköz segítségével szaglásküszöböt, szagmegkülönböztetést és szagfelismerést is vizsgálnak. A körülbelül 45 perces vizsgálat után minden beteg egy ún. TDI-pontszámot (Threshold, Discrimination, Identification) kap, amely alapján besorolják, hogy normál szaglású, csökkent szaglású, vagy szaglását vesztett-e. Utóbbi két esetben szaglástréninget javasolnak a betegnek. A tervezett tréningidőszak végén ismételt tesztet végeznek a terápiás eredmény értékelésére.

Forrás: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

– mutatott rá az ambulancia vezetője, hozzátéve: minden illatra 10-20 másodpercig kell koncentrálni, és korábbi emlékek alapján felidézni az azzal kapcsolatos érzeteket. Emellett ajánlott szaglásnapló vezetése is, mely során a páciens heti egyszer, mindig ugyanabban az időpontban egy skálán értékeli saját szaglását. Dr. Kraxner Helga kiemelte: eddigi tapasztalataik szerint szaglástréninggel lényegesen javítható az állapot, akár vissza is állítható. A tréning alkalmazásával egyéb eredetű szagláscsökkenés esetén (traumás, vírusos, ismeretlen eredetű) kedvező tapasztalatokat szereztek, és úgy tűnik, a módszer hatékony az új típusú koronavírus kiváltotta szagláscsökkenés esetén is. A jó eredmény érdekében azonban fontos, hogy a betegek a panaszok esetén forduljanak orvoshoz, és minél hamarabb kezdjék meg a kezelést. A szaglástréning mellett, ha szükséges, egyéb terápiákat is alkalmaznak: ilyenek lehetnek a lokális kezelést szolgáló szteroidos vagy hialuronsav-tartalmú szprék, vagy épp az A-vitamint tartalmazó orrcseppek - olvasható az egyetem honlapján.