Vágólapra másolva!
Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata a főpolgármester egykori alma materében - írja a Magyar Nemzet. Mint a lap megjegyzi, az is furcsa, a főpolgármesternek nem a szakdolgozata az első a szellemi teljesítményét tanúsító dokumentumok közül, amelyet rejteget vagy nem talál.
Vágólapra másolva!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a lapot, hogy a baloldali városvezető szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban. Mint ismert, a politikus az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében 2000-ben szerzett szociológusi egyetemi diplomát. Az egyetem válaszából kiderült, hogy 2017 óta minden szakdolgozatot digitalizálnak az intézményben, a korábbi szabályozás alapján pedig csak tíz évig őrzik a diplomamunkák papíralapú verzióját.

A Magyar Nemzet megkereste az ügyben a főpolgármester sajtóosztályát is. A főváros sajtósai viszont kissé cinikusan azt közölték: "majd ha lesz éppen ráérő ideje főpolgármester úrnak, akkor megkeresi."

Emlékezetes, Karácsony egy lapinterjúban azt hangoztatta, hogy a "diplomájával" (feltehetően a szakdolgozatára vagy a diplomamunkájára gondolt) az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) tanulmányi versenyén második lett. A lap feltette kérdéseit a versenyeket szervező Országos Tudományos Diákköri Tanácsnak (OTDT) is, akiktől szintén azt a választ kapták, hogy elérhetetlenek a 2010 előtti pályamunkák.

"Ez azért is különös, mert azok az emberek, akik az OTDK-n dobogós helyezést érnek el, általában büszkeséggel tekintenek a diplomamunkájukra, sok esetben látható helyen is tartják azt, de legalábbis pontosan tudják, hol található" - kommentálja a történteket a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy az is furcsa, hogy Karácsony szakdolgozata nem az első a szellemi teljesítményét tanúsító dokumentumok közül, amelyet rejteget vagy nem talál.

A szakdolgozata sincs meg Karácsony Gergelynek Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Ahogy szombati cikkünkben beszámoltunk róla, hetek óta tart Karácsony Gergely vesszőfutása, aminek következtében már a legelején összeomlott a kampánya. A hazugságspirálba kerülő politikusnak korábban be kellett ismernie, hogy valótlanul állt az egyik nyilvános életrajzában, hogy PhD-fokozattal rendelkezik.

Mint a Magyar Nemzet kiemeli, miután kiderült, hogy a főpolgármester nem beszél angolul és semmilyen nyelvvizsgája nincs, az is világos lett, hogy doktori fokozata sem lehet. Ezt be is ismerte, de ahelyett, hogy vállalta volna ezért a felelősséget, azt állította egy interjúban, hogy a tudta nélkül "valaki beleírta" a doktorátust az életrajzába.

Az is kérdéses, hogy a Párbeszéd társelnöke jogszerűen töltött-e be adjunktusi pozíciót éveken keresztül a Corvinus Egyetemen.