Még jó barátja és menedzsere is feljelentette Fekete Dávidot

Fekete Dávid
Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
A sikkasztás csalás gyanúja miatt letartóztatott Fekete Dávidot most már egykori jó barátja és menedzsere is feljelentette, Tilinger Attila ugyanis korábban megkérte Feketét, hogy vigye el az egyébként forgalomból kivont autóját, amiről azonban azóta semmit sem lehet tudni. 
Vágólapra másolva!

Fekete Dávid az autót megőrzésre vette át még 2018-ban. Tilinger Attila a Borsnak mesélte el, hogyan került Dávidhoz az egyébként nem nagy értékű és a forgalomból kivont jármű.

– mondta Tilinger, aki hosszú éveken át szoros baráti és munkakapcsolatban állt Fekete Dáviddal.

Tilinger 2018-ban arra kérte Fekete Dávidot, hogy vigye el az autót az autókereskedés telepére és tárolja ott, amíg eldől, hogy mi lesz a sorsa. Fekete ezt meg is tette, még egy képet is küldött, hogy az autó a telepen van, ezután viszont többé nem látta a kocsit.

Fekete Dávid tv2

Milliókat akart kölcsönkérni

Tilinger azt is elmesélte a lapnak, hogy Fekete 2019-ben milliókat akart kölcsönkérni tőle, de miután éppen egy súlyos operáció után lábadozott a kórházban, arra kérte őt, hogy később térjenek erre vissza, így akkor nemet mondott neki. Ezek után Fekete többé nem reagált a hívásokra és üzenetekre, így az autóval kapcsolatos megkeresésekre sem.

– mondta Tilinger Attila.