Megfulladt egy horgász a vadnai tóban

Vágólapra másolva!
Egy férfi a barátaival horgászott a vadnai tavon, amikor az egyik társával egy bérelt csónakkal behajóztak. Mindketten felálltak, megbillentek és a vízbe esetek. A hajó nem volt alkalmas a közlekedésre, ezért egyből elsüllyedt. A társa ki tudott úszni a partra, a férfi viszont megfulladt.
Vágólapra másolva!

Az eset 2017 szeptemberében történt. Egy társaság egész nap a tavon horgászott, közben alkoholt is ivott. Este a tragédiában részt vevő férfi egyik horgásztársával beevezett a tóra, hogy a parttól nagyjából 120 méterre fogott halat megszákolja. Mindketten felálltak a csónakban, ami a mozdulattól megbillent és felborult.

Mivel nem volt rajta légtartály, gyorsan süllyedni kezdett. A horgászok nem tudtak mibe kapaszkodni. Egyikük ki tudott úszni a partra, a másik viszont megfulladt.

Az ügyben nyomozás indult. Kiderült, hogy a csónak, amit a horgászok béreltek, nem volt használatra alkalmas, nem volt "felúszóképes", vagyis

elárasztott állapotban nem tudta biztosítani az emberek fenntartását. Ezen kívül olyan, kötelező védőfelszerelés sem volt benne, mint például a mentőmellény.

Az ügyészség vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése miatt emelt vádat a tavat üzemeltető cég ügyvezetője, a csónakbérlésért felelős gondnok és a csónakot részegen vezető horgász ellen.

A bíróság mindhárom férfit 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit valamennyiük esetében 2 év próbaidőre felfüggesztett.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség, valamint a férfiak és védőik három napon belül még fellebbezhetnek – írja a Miskolci Törvényszék.