Gémesi György elbukta a szállodapert: 700 milliós kárt okozott Gödöllőnek

Vágólapra másolva!
Hosszú pereskedés után a napokban jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett szálloda-perben, aminek eredményeképpen a Gémesi György vezette gödöllői önkormányzatnak 675 millió forintot kell kifizetnie - írja a Gödöllői Hírek. 
Vágólapra másolva!

A portál cikkében megjegyzi, hogy a baloldali városvezetés januárban fellebbezett a korábbi bírósági döntés ellen, ami így a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódott.

A járványhelyzet miatt az ítélőtábla tanácsa – a benyújtott dokumentumok alapján – április 7-én tárgyaláson kívül elbírálta a fellebbezést, és a három főből álló grémium megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos. Ezért úgy határozott, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja. Egyidejűleg kötelezte a gödöllői önkormányzatot, mint I. rendű alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 1 millió forint + áfa másodfokú perköltséget.

Súlyos árat fizetnek

A bíróság a mostani ítéletében kötelezte a gödöllői önkormányzatot, mint I. rendű alperest 675 millió forint és ennek 2016. január 6-ától járó késedelmi kamata (mintegy 25 millió forint a jegybanki alapkamatot figyelembe véve) III. rendű alperes (felszámolás alatt álló G-Magistratus Zrt.) részére történő megfizetésére.

A Göddölői Hírek kiemeli, hogy a korábbi ítéletek alapján "a gödöllőiek közkasszáját kezelő önkormányzatot" közel 9,5 millió forintos, a felperesnek megfizetendő perköltség is terheli. Ezen kívül létezik egy hitelező igény, ami 70 millió forintról indult, de az eltelt évek miatt – a jegybanki alapkamat (euró alapkamat) + 8 százalékos mértékű követeléssel számolva – jócskán meghaladhatja a 200 millió forintot.

A lap szerint feltétlenül meg kell említeni, hogy az önkormányzat 2011 és 2017 között (2018-ban és 2019-ben nem volt ilyen kifizetés) csaknem 34,5 millió forintos ügyvédi díjat fizetett ki, valamint 35 millió forint körüli kiadással járhat a 700 millió forintos összeg után (tőke és késedelmi kamat) a felszámolót megillető 5 százalékos fizetési kötelezettség.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia Gödöllő baloldali vezetésének. A képen Gémesi György polgármester Forrás: Facebook/Gémesi György

A polgári per alapját az jelentette, hogy a pénzére várakozó gazdasági társaság jogi képviselője három alperes ellen eljárást indított. Az I. rendű alperes Gödöllő Város Önkormányzata, a II. rendű alperes az Erzsébet királyné Szálloda Kft., míg a III. rendű alperes a felszámolás alatt álló G-Magistratus Zrt volt (ez az önkormányzat tulajdonában van).

A szállodát kialakító vállalkozó ugyanis, miután a sikeres teljesítés után nem kapott meg 70 millió forintot, pert indított az akkor már az önkormányzat egyszemélyi tulajdonában álló G-Magistratus Zrt. ellen, valamint felszámolási eljárást is kezdeményezett a cég ellen. Az önkormányzat ezután kiürítette a G-Magistratust, aminek eltűnt másfélmilliárdos vagyona.

Most a bíróság megállapította járt nekik ez az összeg. Magyarán: egy eredetileg 70 milliós összeg ki nem fizetésével okozott Gémesi György és a baloldali önkormányzat 700 millió forint kért Gödöllőnek.

Büntetőjogi felelősség?

A most lezárult, egyébként évek óta tartó per nem terjedt, nem terjedhetett ki az önkormányzat esetleges büntetőjogi felelősségének a vizsgálatár. A Gödöllői Hírek szerint beszédes ugyanakkor a jogerős polgári peres ítélet azon megállapítása, miszerint:

"A G-Magistratus Zrt-nek és az egyszemélyi tulajdonosaként eljáró gödöllői önkormányzatnak több lehetősége is lett volna a szerződést megszüntető megállapodás ingyenességének elhárítására, azonban a G-Magistratus Zrt-t ért vagyoni hátrányt nem kompenzálták, és a szerződés megszüntetésének értékarányosságát a bérleti/hasznosítási jog visszterhes értékesítésének lehetőségével sem biztosították. Ehelyett az önkormányzat bérbeadóként és egyúttal a G-Magistratus Zrt. egyedüli tagjaként lényegében egyszemélyi döntés alapján a szerződést a befektetések megtérülése és a szabad pénzáramlás lehetőségének kivárása nélkül a jövőre nézve megszüntette, amellyel a G-Magistratus Zrt-nél keletkezett hitelezői követelések fedezetét is elvonta."

Forrás: Gödöllői Hírek

Az Origo helyi információi szerint a pervesztes gödöllői önkormányzat első embere, Gémesi György, polgármester is "tervezi az indulását a Gyurcsány-Showban". Forrásaink szerint a baloldali politikus a mentelmi jog miatt váltana a városvezetői székből az Országgyűlésbe.