A Tánya névre hallgató németjuhászt túrázók találták meg az erdőben, akkorra minden egyes levegővételért küzdenie kellett. A túrázok rögtön hívták az állatvédőket, akiknek hónapokba telt felépíteni a kutyát.
Soványan és piszkosan találtunk rá, de sikerült annyira rendbehozni, hogy egy család boldog tagja legyen.
– mondta a Ripostnak Som Marinna, a Gödöllői Árva Lelkek Állatvédő Egyesületének alapító elnöke.
A kutya történtek ellenére játékos más kutyákkal, és az egyesület tavában is szeret úszni.
Az állatvédők a közösségi oldalukon jelentették be, hogy Tánya gazdát keres.
A kutyának a rendőrség besegített a gazdikeresésbe.
A poszt óta sokan jelentkeztek ,de komoly kritériumoknak kell megfelelni.
Mi családtagokat adunk örökbe, ezért nem adjuk át a kutyusokat senkinek, aki bent nem akarja tartani őket"
– mondta Som Marianna, majd hozzátette, hogy az is fontos, hogy elvinnék a kutyát orvos, és vennének-e neki gyógyszert, ha arra lenne szüksége.
A kutya felakasztása miatt indított nyomozást egyelőre lezárták a nyomozást.