A pokol vár Fekete Dávidra a börtönben a Viszkis szerint

Fekete Dávid
Fekete Dávidot közel százmilliós csalással, sikkasztással gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
A pokol vár Fekete Dávidra a börtönben a Viszkis szerint. Ambrus Attila azt mondta, hogy az egykori énekest meg fogják környékezni a rabtársai, és megpróbálják megzsarolni.
Vágólapra másolva!

A napokban lejár a 14 napos karantén, és Fekete Dávid a börtönbe bekerül a többi rab közé - írja a Bors. A lapnak a Viszkis ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a pokol vár az egykori énekesre a rabtársai között.

Fekete Dávidot közel százmilliós csalással, sikkasztással gyanúsítják Forrás: Fekete Dávid/Instagram

Ambrus Attila, aki korábban 12 évet töltött börtönben, azt is hozzátette, hogy

fizikaliag nem fog baja esni Dávidnak,

az őrök vigyázni fognak rá, mert szerinte "nem lenne jó reklám a büntetés-végrehajtásnak, ha egy híres embert véletlenül megvernének a srácok, vagy esetleg egy lecsiszolt fogkefe vége csúszna a lapockái közé."

Pénzt kérnek majd tőle a védelemért

– Meg fogják találni, beszólásokat fog kapni, úgy nevezik majd, hogy „rejtett munkaerő", ami egy szexuális utalás. Pszichológiai hadviselésnek már ez is elég, nincs az az ember, aki nyugodtan alszik egy olyan közegben, ahol nála kétszer, háromszor nagyobb izommennyiséggel megáldott, kétméteres, tetovált férfiak kerülgetik – mondta a Viszkis, aki szerint Dávidnak

inkább amiatt kell aggódnia, hogy a rabok tudják, hogy gazdasági bűncselekmény miatt van bent.

Meg fogják környékezni, legalábbis meg fogják kísérelni a zsarolást. Nemcsak őt, kint a családját is - mondta Ambrus. A hazai börtönviszonyokat jól ismerő férfi szerint átlagban havonta 300 ezer forintot "kérnek" egy pénzesnek hitt rabtól az elítéltek, védelemért cserébe.

A cikkben emlékeztetnek, hogy az egykori megasztáros énekest május 8-án helyezte letartóztatásba a bíróság, mert az ellene folyó nyomozás adatai szerint százmilliókkal károsította meg az üzleti partnereit. Fekete Dávid egy autókereskedést működtetett, innen adta el és vette meg a kocsikat, fizetni azonban egy ideje nem akart, vagy nem tudott.