150 millió forintból népszerűsíti magát a BKK, miközben a főváros hónapok óta pénzhiányról beszél

Budapest, havazás, áprilisi havazás, busz, tömegközlekedés, BKK, BKV
Vágólapra másolva!
150 millió forintot költ a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) marketingre, többek között médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladatokat kell ellátni a nyertesnek - írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, a főváros és annak vezetése hónapok óta pénzszűkére panaszkodik. 
Vágólapra másolva!

Mint a lap megjegyzi, a BKK, aminek igazgatósági elnöke Draskovics Tibor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt minisztere, ajánlattételi felhívást tett közzé hirdetési és marketingszolgáltatásokra.

A nyertessel megkötendő szerződésnek áfa nélkül 150 millió forint lesz a keretösszege. Ezért cserébe el kell látni a kampányszerű kommunikációhoz kapcsolódó médiaügynökségi, médiatervezési és médiavásárlási feladatokat. A felhívás 5-10 kampányról szól, a megjelenés érinti az összes médiafelületet, ideértve a televíziókat, a sajtót, a közterületeket és az online felületeket is. A dokumentumban kiemelik, hogy a BKK erősíteni kívánja a kommunikációt az internetes felületen, így a Facebook és a Google platformjain.

A szerződés időtartama egy év lesz, amely meghosszabbítható. A BKK a meghatározott keretösszeg hetven százalékáig, maximum 105 millió forintig vállal megrendelési kötelezettséget. Ajánlatokat vagy a részvételi kérelmeket június 18-ig lehet benyújtani.

Sok pénzt áldoz a BKK saját népszerűsítésére Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mindez annak fényében furcsa, hogy Gy. Németh Erzsébet a Demokratikus Koalíció (DK) főpolgármester-helyettese azt nyilatkozta a napokban: az idei költségvetés összeállításakor azzal szembesültek, hogy az idei évben nem tudnak béremelést adni saját cégeiknek. Éppen ezért nem is volt tervben a béremelés.

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy reális a BKV szakszervezeteinek hatszázalékos béremelési igénye, amellyel a társaság reálbéreinek csökkenését kívánják elkerülni. Véleménye szerint a főváros nem is próbál forrást találni a dolgozók követeléseire, miközben a főváros jelenlegi vezetői ellenzékben vadul kiálltak a szakszervezetek mellett, sőt néha irreális béremeléseket követeltek.