Vascsövekkel és golfütővel támadtak meg egy férfit Nagykanizsán

Vágólapra másolva!
Május 5-én folytatódik a tárgyalás annak a három zalakomári férfinak az ügyében, akik vascsövekkel, golfütőkkel és sátorrudakkal támadtak ismerősükre nagykanizsai bolhapiacon.
Vágólapra másolva!

2018. szeptember 13-án az ügyben érintett férfi egy korábbi vita miatt közösségi oldalán közzétett videókat,

melyekben a megverésével fenyegette meg egyik ismerősét. A következő két napon folytatta a fenyegető videóüzenetek megosztását, amelybe egyik testvérét és barátját is bevonta.

A három zalakomári férfi szeptember 16-án reggel hét óra körül

vas sátorlábakkal, golfütővel felfegyverkezve indult a nagykanizsai bolhapiacra, mert tudták, hogy ismerősük ott árul.

Amikor megtalálták a férfit, azonnal szidni kezdték, aztán

az egyikük a földre rántotta, és ököllel, illetve a nála lévő sátorlábbal ütni-verni kezdte, míg társai rugdosták a földön fekvő áldozatot.

Csak akkor hagyták abba, amikor több szemtanú is rájuk szólt. A férfi a bántalmazás miatt zúzódásos sérüléseket szenvedett - írja a Zalaegerszegi Törvényszék. Az ügyben jövő hét pénteken ítélethirdetés várható.