Késsel a kezében, üvöltve fenyegetőzött egy férfi Szegeden

Vágólapra másolva!
A Szegedi Járási Ügyészség javasolta a letartóztatását annak a helyi férfinek, aki a múlt héten egy késsel fenyegetőzött fényes nappal egy élelmiszerüzlet előtt.
Vágólapra másolva!

A férfi a bolt előtt összeveszett egy virágárussal, akinek két virágját fizetés nélkül felkapta, és behajította egy autóban várakozó nőismerőséhez.

Ezután maszk nélkül, cigarettával a szájában bement a boltba, ami miatt a bolti dolgozóval is összeveszett.

Az üzletből magához vette egy sört, majd fizetés nélkül lelépett, kint elővett egy 8 centis pengéjű tőrt.

A késsel fenyegetően közeledni kezdett ismerőse, egy nő felé és hangosan szidta egyik közös férfiismerősüket.

A nő ijedtében legalább öt métert lépett hátra, miközben telefonon értesítette a szidalmazott férfit, aki a helyszínre sietett.

A fenyegetőző férfi azt üvöltötte, hogy leszúrja,

végül eltette a kést.

Április 12-ére virradó hajnalban a férfi Szegeden ellopott egy 400.000 forint értékű robogót,

melyet a rendőrök házkutatás során megtaláltak és lefoglaltak.

A többszörösen büntetett előéletű férfival szemben fegyveres garázdaság, illetve lopás miatt indult büntetőeljárás, az ügyészség javasolta a letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt.

A férfi letartóztatását a Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. Az ügyvéd fellebbezése miatt a végzés nem végleges - írja az Ügyészség oldala.