Egyéves gyerekükkel ment kábítószert venni egy pár - videó

Vágólapra másolva!
A rendőrség egy ideje figyelte őket, akkor csaptak le rájuk, amikor az üzletet ütötték nyélbe. Próbáltak elszökni, de a rendőrség elfogta őket. A vásárlók - egy pár - ráadásul az egyéves kisfiukat is magukkal vitték, amikor a drogot megvették volna. 
Vágólapra másolva!

Április 15-én a rendőrök szeme láttára ütötte nyélbe az üzletet eladó és vevő a XX. kerületi Torontál utcában. A felderítők kirajzottak autóikból, és meglepték az üzletfeleket.

A sofőr először tolatni kezdett, majd kövér gázt adva elszáguldott,

a vevő a mozgó kocsiból ugrott ki. Mire a 31 éves dunaharaszti férfi feltápászkodott, a rendőrök megbilincselték. Őt és autójában várakozó 29 éves élettársát is előállították,

miközben gondoskodtak az autóban ülő alig több mint egyéves kisfiúról.

A férfi zsebében, majd lakásukon több tasakba porciózott kábítószergyanús anyagot, digitális mérleget, dohányőrlőket foglaltak le. Mindkettejük drogtesztje pozitív lett.

A helyszínről elmenekülő férfi nem sokáig élvezhette önkényes szabadságát, a pár kihallgatásakor már ő is bilincsben tűrte, amint a rendőrök átkutatták fővárosi lakását. L. Norbertnél 12 adagot találtak egy zokniba rejtve, lakásán további 228 gramm zöld növényi törmelék, valamint azzal szennyezett edények kerültek elő.

A gyanú szerint a pár hosszú hónapok óta volt ügyfele, az eltelt idő alatt

közel 1,3 millió forintot költöttek drogra,

mindketten fogyasztónak mondják magukat, ráadásul a férfi ismerőseinek is tovább szokott passzolni készletéből. A nő ellen kábítószer birtoklása, párja ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás.

Forrás: Police.hu