Drogdílereket fogtak Edelényben

A rendőrség helyszíni fotója.
A rendőrség helyszíni fotója.
Vágólapra másolva!
Egy hónapja autólopás miatt hívták az edelényi rendőröket. Nem sokkal azután, hogy a helyszínre értek, kiderült, hogy az autót nem lopták el, viszont a bejelentőkkel nem volt minden rendben.
Vágólapra másolva!

Március 13-án a kora reggeli órákban kaptak bejelentést az edelényi rendőrök egy ellopott autóról. Még a helyszínen kikérdeztek egy 24 éves nőt a30 éves élettársával együtt.

A párral szemben felmerült, hogy kábítószert fogyasztottak. Az ellopottnak hitt autót pedig megtalálták a közelben.

a rendőrség helyszíni fotója Forrás: police.hu

A nyomozás adatai szerint a férfi és a nő kábítószerrel kereskedett Edelényben.

A házkutatás során többféle kábítószer gyanús anyagot és három tő növényt is lefoglaltak,

ami a gyanúsítottak szerint sativa kenderfajta.

a rendőrség helyszíni fotója Forrás: police.hu

A párt bevitték a kapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt,

gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.