Azzal fenyegette volt barátnőjét egy siófoki férfi, hogy levágja a fejét

Vágólapra másolva!
A siófoki rendőrök zsarolás miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit. Volt barátnője volt a célpont. 
Vágólapra másolva!

A zsaroló még januárban fenyegette meg a volt barátnőjét

Közölte vele, hogy tönkreteszi az életét és levágja a fejét, ha nem fizet neki több százezer forintot. A nő félelmében fizetett, de nem úszta meg ennyivel, volt párja vérszemet kapott és több pénzt követelt.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a férfit

március 25-én hajnalban fogták el a lakásán és Siófoki Rendőrkapitányságra vitték, ahol zsarolás miatt hallgatták ki, aztán javasolták a letartóztatását

- írja a Police.hu.