Idősotthonba került Kovács László, az MSZP volt elnöke

Kovács László
Budapest, 2015. május 22. Kovács László egykori uniós biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pódiumbeszélgetésén 2015. május 22-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Külön él feleségétől és kisfiától, idősotthonba került Kovács László egykori külügyminiszter, MSZP-elnök.
Vágólapra másolva!

Öregek otthonába került Kovács László, az egykori külügyminiszter - írja a Blikk. A lapnak sikerült utolérni az MSZP egykori alapító tagját, aki megerősítette az értesülést, de a költözésének körülményeiről nem árult el részleteket.

A cikk szerint Kovács egy, a főváros zöldövezeti részén lévő intézmény lakója, ahol

egy egyágyas, fürdőszobás apartman az övé, ahol - a Blikk szerint - szinte szállodai körülmények között élhet.

Az egykori pártelnök számára napi háromszori étkezést biztosítanak, takarítják a szobáját, mosnak, vasalnak rá, de igény szerint be is vásárolnak neki.

Az intézmény tájékoztatója szerint itt egy lakás megvásárlásáért több millió forintot kell fizetni, és ehhez jön még havonta körülbelül 160 ezer forint térítési költség.

Háromszor volt külügyminiszter

A cikkben emlékeztetnek, hogy miután meghalt első felesége, Kovács László 2015-ben újranősült és elvette nála fiatalabb szerelmét, akitől egy kisfia is született.

Kovács 2014-ben vonult vissza a politikából, előtte

18 éven át volt országgyűlési képviselő,

és alapító tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP). Külügyminiszterként szolgált a Horn-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányban is, majd az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa lett.

Kovács László egykori uniós biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pódiumbeszélgetésén 2015. május 22-én Forrás: MTI/Illyés Tibor