Mire taníthat meg bennünket a Puszta?

Ha valaki szeretne egy kicsit saját magára figyelni és valóban megélni, milyen néhány órát az életben csak úgy gyönyörködni, jó szívvel ajánlom számára a magyar lélek évezredes tanítómesterét, amely egyszerre keményít meg és érzékenyít el: a magyar Alföldet, a nagybetűs „Pusztát" - írja Mernyei Ákos a Miniszterelnökség miniszteri biztosa a Mandineren.

A puszta szó hallatára jellemzően valamilyen kopár, kietlen, élettelen dolog képzete jut az ember eszébe. Sajátos, hogy idehaza e főnevet tulajdonnévként is használjuk, mégpedig az Alföldre vonatkoztatva, „Pusztaként".

A Puszta azonban nem a sivárság megtestesítője. Nagyon is másként áll a helyzet. A horizont, ahogy egy kedves idevalósi ismerősöm megfogalmazta, olyan, mintha vonalzóval rajzolták volna: sima, egyenes vonal. S mégis, csak vennünk kell a fáradtságot, hogy kilátogassunk a rónára és rá fogunk jönni, hogy ami messziről ridegnek, sivárnak, kopárnak, egyhangúnak látszhat, az közelről az élet megannyi csodáját tartogatja: őzek pihennek az itt is-ott is felbukkanó cserjében, mezei nyulak lapulnak a sziken, bivaly- és szarvasmarhacsordák legelnek, és a madárvilág sok ezer képviselője gubbaszt nyugodtan a csatornákon, itatókon, dagonyákon, egészen addig, amíg, egymással olyan összhangban, amelynek a megteremtésére csak a természet képes, egyszerre fel nem emelkednek s szállnak tovább, ki tudja hová" - írja Mernyei Ákos.

A teljes írás a Mandineren olvasható.