Addig vertek egy nőt az utcán, amíg egy szemtanú közbe nem lépett

Vágólapra másolva!
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki összeveszett egy nővel Sajószentpéteren, majd megverte.
Vágólapra másolva!

Január 29-én este együtt iszogatott egy nővel egy férfi egy sajószentpéteri lakásban. Egy idő után összevesztek valamin. A vita hevében

a részeg férfi a hajánál fogva megragadta és kirángatta a nőt az udvarra, ahol ütni-verni kezdte, és megrugdosta.

Miután sikerült a portáról kimenekülnie,

a nő segítségért kiabált és a belváros irányába rohant. A férfi kergetni kezdte, amajd mikor a nő az utcán megcsúszott és elesett, utolérte és ismét megverte.

A férfi csak akkor hagyta abba, amikor

egy szemtanú közölte vele, hogy már hívta a rendőröket.

A nő könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

A járási ügyészség a büntetett előéletű, visszaeső férfit garázdasággal vádolja, és börtönbüntetés, illetve közügyektől eltiltás kiszabását javasolta vele szemben - írja az Ügyészség oldala.