Cser-Palkovics: Ez a gondolkodás akár települések vezetői között is működhet

Vágólapra másolva!
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt kormánypárti és ellenzéki városvezetők közötti párbeszédről, az önkormányzatiság alapjáról, de szóba került még a Székesfehérvári Zsidó Napok megrendezése is.
Vágólapra másolva!

A politikus nemrégiben egy poadcast beszélgetésen vett részt, ahol a partnere Józsefváros ellenzéki polgármestere volt. Arra a felvetésre, hogy mennyire fontosak az ilyen alkalmak, Cser-Palkovics András elmondta, kiemelten fontosak, mert ha a demokrácia alapértékeit nézi az ember, akkor ezek között ott kell látni, az érdemi és értelmes vita lehetőségét is. Persze ennek nem kell azt jelenteni, hogy a beszélgető felek mindenben egy véleményen vannak, de arra szükség van, hogy egy-egy kérdésről tények, érvek, ellenérvek mentén tudjanak beszélgetni, akár meggyőzni a másikat vagy legalább elgondolkodni a másik ember véleményén.

Hozzátette, bár sajnos nem lehet azt mondani, hogy ebbe az irányba halad a közélet, de talán van egy terület, ahol erre lehetőség lehetne, ez pedig az önkormányzatiság. Már csak azért is, mert egy adott település életében megtalálhatják a közös nevezőket, amik összekötnek olyan embereket is, akik egyébként a világ máskérdéseiben szögesen ellentétes véleményen vannak. Azaz függetlenül attól, hogy bal-, netán jobboldaliak, mit gondolnak a világról, de például Székesfehérvárt ugyanúgy szeretik és képesek közösen gondolkodni a városról. Ez a gondolkodás akár települések vezetői között is működhet.

A teljes beszélgetést itt láthatják.