Átadta az első digitális tantermeket a High-Tech Suli program - videó

High-Tech Suli program, Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
Vágólapra másolva!
Befejeződött mind az 5 digitális tanterem felújítása és felszerelése a High-Tech Suli pályázat nyertes iskoláiban, így a legmodernebb digitális eszközök már minden intézményben „bevetésre készen" várják, hogy a diákok visszatérjenek. A program hosszútávú célja, hogy a lehető legtöbb iskola tantervébe bekerüljön a digitális oktatás módszertana. Ez utóbbi lényege, hogy felkészítse a gyerekeket a rájuk váró digitális világra, és segítsen nekik abban, hogy felfedezhessék és kibontakoztathassák a bennük rejlő tehetséget.
Vágólapra másolva!

A High-Tech Suli tavaly meghirdetett pályázatára 115 iskola jelentkezett, közülük első körben öt nyertest választottak ki. A Mészáros Csoport jóvoltából Bodrogkeresztúron, Budakalászon, Hódmezővásárhelyen, Hévízgyörkön, valamint Szögligeten valósulhatott meg európai szinten is kiemelkedő digitális tanterem, amelyet az öt iskolában közel 2000 diák használhat majd.

Forrás: Origo

A tantermekben olyan eszközök segítségével tanulhatnak majd a diákok, mint az interaktív panel, oktató robotok, vagy éppen 3D nyomtató, de a különlegesebb berendezéseken kívül tanulói és tanári laptopokat, valamint teljes bútorzatot is biztosít a program. Az iskolák technikai hátteret, míg a tanárok szakmai segítséget kapnak, valamint a program ideje alatt anyagi juttatásban is részesülnek a plusz munkájukért cserébe, amit az új módszerek elsajátításával és kidolgozásával töltenek.

- mondta el Horváth Ádám, a digitális oktatás szakértője és egyben a High-Tech Suli program szakmai tanácsadója.

Az első pályázati felhívás hatalmas érdeklődésre tartott számot, még magukat a szakértőket is meglepte, milyen lelkesedést tapasztaltak a pedagógusok és iskolaigazgatók részéről:

– beszélt a programról Kustra Hajnalka, a Hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezetője.