A kínai vakcina ellen kampányolt, majd beoltatta magát vele Sváby András

Vágólapra másolva!
A közismerten baloldali műsorvezető, Sváby András csütörtökön, a közösségi oldalán beszélt először arról, hogy ő beoltatta magát a kínai vakcinával, később megismételte ugyanezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is, külön kiemelve, hogy ő semmilyen mellékhatást nem tapasztalt a kínai oltóanyag első adagja után. Nem sokkal ezelőtt azonban Sváby műsorában még arról volt szó, hogy a kínai vakcina veszélyes, és nem kevesebb mint 73-féle különböző mellékhatást okozhat, akár látásvesztéssel is járhat, amit nagyon fontosnak tartottak külön hangsúlyozni. Majd ezek után meg is szavaztatta a nézőket, akik – a riogatás után nem meglepő módon – 95 százalékos arányban a vakcina ellen szavaztak. A szakemberek egyébként sem a 73-féle mellékhatást, sem a látásvesztést nem támasztották alá. A jelek szerint Sváby is inkább a szakembereknek hitt, mint saját műsorának. Az Európai Unióban egyre többen javasolják a kínai vakcina mielőbbi használatát – köztük a német egészségügyi miniszter és a nagyobbik francia kormánypárt is.
Vágólapra másolva!

Sváby András baloldali televíziós csütörtök dél körül bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben az áll: „Reggel hívott a háziorvosom, hogy kaphatok kínait. Bevállaltam." Alatta pedig egy fénykép volt látható, amin szerepel a pekingi székhelyű Sinopharm cég BBIBP-CorV nevű koronavírus elleni vakcinájának a csomagolása.

Aznap este Sváby az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy

néhány órával korábban beadták neki a Sinopharm vakcináját, nagyon jól érzi magát, semmilyen mellékhatást nem tapasztal.

Sváby kiemelte:

vagyis még a legminimálisabb hatást sem érezte, nemhogy bármilyen mellékhatást.

Forrás: atv.hu/videok

Hozzáfűzte: csütörtök reggel SMS-ben értesítette a háziorvosa, hogy van maradék a kínai vakcinából, és aznap még megkaphatja. Miután felhívta, a háziorvos azt mondta neki: másnap már nem biztos, hogy lesz vakcina.

Sváby elfogadta a vakcinát, amit gyorsan be is adtak neki.

A baloldali televíziós hozzáfűzte, hogy

Sváby családtagjai közül egyébként már többen is átestek a koronavírus-fertőzésen.

Azt is mondta, hogy

képben van oltásügyben, a legjobb vakcina pedig a már beadott vakcina.

Hozzátette, hogy a párja orvos, már fél éve egy budapesti kórház Covid-osztályán dolgozik, ennek köszönhetően került ő „képbe". Majd hozzátette, hogy a kínai oltóanyag bevált módszer, ezt ismeri, gyerekkorában is ilyen jellegű vakcinákat kapott. Arról is beszélt, hogy a bizalmatlanság miatt, amíg ő a rendelőben volt, öten is elutasították a kínai vakcinát, de szerinte

Többször is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ő nem azért kapta meg a vakcinát annak ellenére, hogy nem szenved krónikus betegségben, és nem is veszélyeztetett életkorú (Sváby 53 éves-szerk.), mert közismert személy, hanem sok kínai oltóanyag maradt meg, de nem vette el azt senki elől, háromszor is rákérdezett a családorvosára, hogy biztosan ő következik-e a sorrendben, amire a válasz mindig „igen" volt.

Kiemelte, hogy mindenki oltassa be magát, de legális keretek között.

A műsorvezető azt kérdezte Svábytól, hogy „egy pillanatig sem befolyásolt téged, hogy vannak kérdőjelek a vakcina kapcsán?"

Sváby erre azt felelte, hogy „engem ez egy pillanatig sem befolyásolt", de látja, hogy a témában „mégiscsak folyik egy hangulatkeltés".


Hozzátette:

Sváby a műsor végén még elárulta, hogy nagyon sok embert megkérdezett, akiknek nagyon ad a véleményére,

Sváby nemrég még a kínai oltás ellen keltett hangulatot

Néhány héttel ezelőtt Sváby András az általa vezetett műsorban a koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatban külön kiemelte az úgynevezett „keleti vakcinákat", tehát az orosz Szputnyik V-t és a kínai Sinopharmot, elsősorban a kínai vakcina állítólagos mellékhatásairól beszélve.

Ahogy a Magyar Nemzet is kiemelte, hogy összegyűjtötték a különböző oltások általános jellemzőit, de

a biztonság kedvéért a kínai vakcinánál kiírták a képernyőre, hogy 73-fajta mellékhatása van, mint például látásvesztés,

autoimmun betegségek, vérnyomás-emelkedés.

Forrás: YouTube

Ugyanakkor

a műsorban megszólaló egyetlen orvos, vagy egészségügyi szakember sem állította azt, hogy a Sinopharm vakságot okozna.

Nem tudni tehát, hogy honnan származik ez a híresztelés.

Egyetlen más oltóanyagnál sem tették ezt meg, pedig minden gyógyszer – így a vakcinák – tájékoztatói is tartalmaznak minden ritka és jelentéktelen mellékhatást.

Ezt követően szavazást rendeztek, amelyen

Sváby nézőinek a 95 százaléka – a riogatás után nem meglepő módon – elutasította a Sinopharm vakcináját...

Sváby András a jelek szerint azonban inkább hitt a virológusoknak, mint a saját műsorában elhangzottaknak, ugyanis ő beadatta magának a kínai oltóanyag első adagját, ráadásul élő adásban ismerte el, hogy semmilyen mellékhatást nem tapasztal.

Vélhetően már ezelőtt egy hónappal is pontosan tudta, hogy nem okoz vakságot és hasonló dolgokat a Sinopharm vakcinája,

hiszen éppen ő mondta el az Egyenes Beszédben, hogy előzőleg konzultált szakemberekkel, akiknek

Már csak az a kérdés, hogy volt-e Sváby műsorának nézői között olyan, aki vele azonos háziorvosnál van, Sváby előtt jött az oltási sorrendben, és Sváby műsora riasztotta el a vakcinától. Ahogy egy Facebook-kommentelő fogalmazott:

Így vélekednek tudósok és politikusok a kínai vakcináról

Ahogy arról az Origo beszámolt, Jens Spahn német egészségügyi miniszter nemrég arról beszélt, hogy

nyitottak a kínai oltóanyag felhasználása iránt.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter megválaszol egy kérdést a képviselői kérdések és azonnali válaszok idején a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben, 2021. február 24-én. Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

A nagyobb európai államok közül Németország mellett leginkább Franciaország áll közel az engedélyezéséhez.

Rusvai Miklós magyar víruskutató néhány napja pedig arról beszélt, hogy

A víruskutató hangsúlyozta azt is, hogy

Tóth Sándor virológus a Hír TV múlt heti adásában hasonlóan vélekedett. A szakember elmondta, hogy

Kitért arra is, hogy a kritikák ellenére a kínai az egyik legjobb oltóanyag a piacon.

A világhírű Leuveni Katolikus Egyetem pozsonyi születésű magyar kutatója, Pokreisz Péter a Hír TV-nek azt mondta, hogy

Pokreisz Péter, az orvostudományok doktoraként több évtizede foglalkozik genetikai alapú oltóanyagok kutatásával.

Végezetül hozzáfűzte,

EDDIG MÁR 30 MILLIÓ EMBERT OLTOTTAK BE A KÍNAI VAKCINÁVAL, KOMOLYABB MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL.