Orbán Viktor kivégzéséről álmodozik, gyalázkodik egy baloldali képviselő

Vágólapra másolva!
Csaszny Márton, Pesterzsébet MSZP-s önkormányzati képviselője Orbán Viktor és feleségének, Lévai Anikónak a kivégzésére célozgatott egy Facebook-csoportban. Korábban Homonnay Gergely, Gyurcsány Ferenc aktivistája írt hasonlóról: a baloldalon elszabadult a gyűlölet. Megkérdeztük Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökeit, valamint Gyurcsány Ferencet, a baloldal és a Demokratikus Koalíció (DK) vezetőjét az ügyről.
Vágólapra másolva!

A Mandiner vette észre, hogy a szocialista politikus Nicolae Ceausescu román kommunista politikusnak, a Román Kommunista Párt volt vezetőjének kivégzésével példálózott Orbán Viktor kapcsán.

"Jó kérdés, és nem is alaptalan" - Csaszny így reagált arra a felvetésre, hogy a kormányfő és felesége ugyanarra a sorsra jut, mint a Ceausescu házaspár. Mint ismert, a román állampárt egykori irányítóját kivégezték.

Forrás: Facebook

Ahogy a hetilap megjegyzi, Csaszny Márton az MSZP színeiben 1998 óta Pesterzsébeten önkormányzati képviselő. Jelenleg a kerületi Gazdasági Bizottság elnöke, és a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság és a Pénzügyi Bizottság tagja. A politikusnak jelentős megtakarításai vannak két nyugdíjpénztárban: összesen 16 millió forintot tett félre.

Csaszny bejegyzéséről megkérdeztük Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökeit, valamint Gyurcsány Ferencet, a baloldal és a Demokratikus Koalíció (DK) vezetőjét. Azt szerettük volna a baloldali politikusoktól megtudni, hogy mi az álláspontjuk az ügyben, vállalhatóak-e számukra ezek a gondolatok, valamint szerintük le kell-e mondania a szocialista politikusnak a képviselői mandátumáról. Cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Nem ez volt az első eset, hogy baloldali szereplő Orbán Viktor halálát kívánta. "Ahogy az Ozban a gonosz boszorkány halálát várták, úgy várom Orbánét is, és pezsgőt fogok bontani, ha megdöglik" - írta korábban Homonnay Gergely, Gyurcsány Ferenc aktivistája, rajongója.