Megkérték, hogy váltson nekik aprót, majd ellopták az idős férfi pénztárcáját

pénztárca
A pensioner holds a wallet with various euro coins in her hands in Kempten, Germany, 13 July 2015. Photo: Karl-Josef Hildenbrand/dpa
Vágólapra másolva!
Trükkös tolvajokat fogtak el a rendőrök vasárnap egy budapesti bevásárlóközpontban. A páros egy idős férfitól lopta el a pénztárcáját, miután leszólították, hogy váltson fel nekik apróra egy 200 forintost.
Vágólapra másolva!

– A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Róbert és H. Regina ellen - írja a Police.hu. A rendőrség közleménye szerint a páros február 12-én 12 óra körül szólított meg egy idős férfit a XVIII. kerületi Építő utcában azzal, hogy váltsa fel aprópénzre a náluk lévő 200 forintot.

A férfi először a zsebeiben kezdett apró után kutakodni, de mivel ott nem volt elég pénz, elővette a tárcáját is, amit később csak a táskája tetejére rakott vissza. Mivel nem figyelt eléggé, a páros innen már könnyen el tudta emelni a pénztárcát - a benne lévő 170 ezer forinttal és bankkártyával együtt.

Egy bevásárlóközpontban fogták el őket

– A XVIII. kerületi nyomozók azonosították az egyik feltételezett elkövetőt, L. Róbertet, akit – az ellene kiadott elfogatóparancs alapján – február 14-én egy VI. kerületi bevásárlóközpontban elfogtak a terézvárosi járőrök – írják. Mivel a férfi táraságában lévő H. Reginára illett a férfi által adott személyleírás, ezért őt is elfogták és előállították.

Megkérték az idős férfit, hogy váltson nekik aprót (képünk illusztráció) Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Karl-Josef Hildenbrand

A nyomozók a 18 éves L. Róbertet és a szintén 18 éves H. Reginát

lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, H. Regina szabadlábon védekezik.