Kiderült, mi történhetett VV Fanni holttestével

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
VV Fanni márt több mint három éve eltűnt, a holttestét azóta sem sikerült megtalálni, noha a rendőrök szinte kezdetektől fogva gyilkosság miatt nyomoznak. Az ügyben ma folytatódott a tárgyalás a bíróságon, ahol kiderült, hogy a rendőrség szerint mi történhetett a holttesttel. Dr. Lichy József, VV Fanni családjának jogi képviselője az Origónak azt is elmondta, hogy mikorra vár ítéletet az ügyben. 
Vágólapra másolva!

Hétfőn folytatódott VV Fanni tárgyalása a bíróságon. A Novozánszki család képviselője, dr. Lichy József az Origónak elmondta, hogy a délelőtt folyamán két nyomozót hallgattak ki, akik az ügyön dolgoztak. Ők elmondták, hogy pontosan hogyan történt a nyomozás.

– közölte az ügyvéd.

VV Fanni Forrás: Blikk

Az egyik nyomozó kifejtette, hogy az a hely, amit szinte biztosra vesznek, az egy Duna-parti szakasz, az is leszűkítve egy 30 méteres sávra. Szalkszentmártontól nem messze, egy teherhajó-rakodásra alkalmas kikötőterületen van egy stég, ami benyúlik a folyóba.

"Azt mondta, hogy ők a rendőrségen egymás között a nyomozási csoportnál amellett foglaltak állást, hogy onnan volt a legkönnyebb eltüntetni a holttestet. Akár nehezékkel, akár anélkül bedobni, mert ott nem kellett begázolni a vízbe a novemberi hidegben" – magyarázta Lichy József. Hozzátette, hogy ha a stégről dobta a folyóba VV Fanni holttestét B. László, akkor ott a 2 méter mély vízben a nagy sodrás könnyen lejjebb vihette.

A másik hely, amire 10%-os esélyt adnak, az kicsit fentebb van a Dunán. A FBI-osok mutatták ki, hogy ott is hosszabb ideig időzött B. László.

Azon a szakaszon a partnál is már olyan mély a víz, hogy könnyen elvihette a holttestet a sodrás. Ami okot ad a gyanakvásra, hogy a hely saras, és a férfi bérelt autója nagyon saras volt, még az ajtaja is.

Az ügyvéd elmondása szerin a szakértők kipróbálták, hogy milyen erős a helyszínen a Duna sodrása. Egy bábura 100 kilónyi súlyt tettek, de így is könnyedén elvitte a víz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később, egy kisebb sodrású szakaszon ne kellett volna felbukkannia.

VV Fanni Forrás: police.hu

- teszi hozzá a Novozánszki család jogi képviselője.

Tanúként hallgattak még meg egy férfit, aki VV Fanni utolsó kuncsaftja volt. B. László utána pár perccel később ment fel hozzá.

„Az volt a lényeg, hogy elmondja, milyen állapotban volt a lány. Ahogy fogalmazott, a lány nem volt bekábítószerezve. Mert ugye azzal védekezik a vádlott, hogy ő semmit nem csinált, csak az önmagát bekábszerező Fannit a barátnő segítségével ismeretleneknek átadta" - mondja Lichy József.

A kuncsaft arról számolt be, hogy semmilyen alkoholt és kábítószert nem látott, és Fannin sem vett észre semmi különöset.

Lichy József szerint március végén, vagy áprilisban ítéletet hirdethet a bíróság.

Ahogy azt korábban megírtuk, VV Fanni több mint 3 éve, 2017. november 20-án tűnt el. Rövid ideig eltűntként keresték a hatóságok, később azonban gyilkosság miatt kezdtek nyomozni.

Az ügy eddigi egyetlen vádlottja B. László, akit felvett egy biztonsági kamera, ahogy az ölében cipeli Fanni élettelen testét, majd beteszi a mélygarázsban parkoló autójába és elhajt.

B.László Fotó: Polyák Attila - Origo

A férfi a bűnrészességet beismerte, de azt tagadja, hogy meggyilkolta a nőt. Állítása szerint amikor felment hozzá, Fanni már eszméletlen volt. Az egyik legjobb barátnője, B. Erika is a lakásban tartózkodott.

Ő mondta neki, hogy ne hívjanak mentőt, hanem adják oda a nőt valakiknek. Ahogy ő fogalmazott korábban, problémamegoldó embereknek.

VV Fanni holttestét az elmúlt években szinte mindenhol keresték, de nem találták meg.