Meg akart vesztegetni egy határőrt egy moldáv férfi

Vágólapra másolva!
Egy moldáv férfi meg akart vesztegetni egy határőrt a magyar határon, hogy elkerülje a bírságot. Tovább volt a schengeni övezetben, mint lehetett volna, és a gyerekek nem gyerekülésben ültek.
Vágólapra másolva!

A moldáv férfi február 8-án, 22 óra körül a családjával Ukrajna irányába akarta elhagyni Magyarországot, egy litván rendszámú autóval a Beregsurány Közúti Határátkelőhelyen.

Az ellenőrzése közben a határőr észrevette, hogy a hátsó ülésen ülő 3 évnél fiatalabb gyerekek nem gyerekülésben ülnek, valamint 40 nappal tovább voltak a schengeni övezetben, mint lehettek volna.

Forrás: Ügyészség.hu

Miután a határőr elmondta neki, hogy meg fogja bírságolni, a férfi odament a kezelőfülke nyitott ablakához és az útlevélkezelő előtti asztalra

letett 250 eurót és elmondta, hogy ezt azért adja, hogy a határőr ne büntesse meg, és ne utasítsák ki az országból.

A határőr nem fogadta el a pénzt, a férfi ellen pedig eljárás indult.