Le akarta fizetni a tanúkat egy kaposvári férfi, amikor nem járt sikerrel, azt mondta, megveri őket

Vágólapra másolva!
Kaposváron egy apa gyerekei megvertek egy nőt az utcán, ami miatt eljárás indult ellenük. Az apa ezek után pénzel és veréssel fenyegetéssel akarta elérni, hogy a tanúk és a nő vonják vissza a vallomásukat.
Vágólapra másolva!

A férfi gyerekei 2018-ban vertek meg egy nőt a háza előtt. A nő feljelentést tett, ami alapján garázdaság miatt eljárás indult ellenük.

Ezek után az apa a fiával és a lányával együtt a nőt és három tanút úgy akarta rávenni a vallomásuk visszavonására, hogy pénzt ígértek nekik, majd azzal fenyegetőztek, hogy megverik őket.

Az ügyészség a férfi és a gyerekei ellen kényszerítés hatósági eljárásban, valamint hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés miatt emelt vádat.

2020 februárjában a bíróság távoltartást rendelt el az apa ellen, ami alapján nem mehetett a megvert nő és a tanúk közelébe, és semmilyen úton nem vehette fel velük a kapcsolatot. Az ügyészség most azt javasolja, hogy a bíróság továbbra is tartsa fenn a távoltartást.