A testvérpár vezette bűnbanda egy hamburgi bordélyházba toborzott, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
szegényebb településeiről fiatal lányokat. Nekik a banda által meghatározott árakon kellett fogadniuk a vendégeket a nap 24 órájában.
A bandán belül felosztották egymás között a feladatokat, volt, aki felkereste és beszervezte a nőket, mások pedig Németországba vitték őket, vagy a munkájukat felügyelték.
A nőktől a prostitúcióval megszerzett pénz több mint felét, egyesektől az egészet elvették.
Ezt egymás között az előzetesen megbeszélt módon elosztották. Ebből a banda tagjai luxuséletet éltek, rengeteg aranyékszert és drága autót foglaltak le tőlük.
A banda tagjait 2019 áprilisában fogták el Magyarországon, közben az EUROJUST közreműködésével a hamburgi bordélyházban is kutatást tartott a német rendőrség.
Az ügyészség a banda tagjait többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel vádolja, egyeseket kitartottsággal is. Azt javasolja, hogy a bíróság ítélje őket hosszú fegyházbüntetésre.