A vádirat szerint a korábbi börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadult, feltételes szabadságon lévő kunszentmiklósi férfi és hat társa – köztük egy akkor 16 éves férfi - 2018 szeptemberéig, közel egy éven át abból éltek, hogy magyarországi autópályák pihenőiben parkoló személyautók utasteréből, teherautók rakteréből műszaki cikkeket, készpénzt loptak el – írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A banda módszere az volt, hogy az éjszakai órákban az autópályákon autózva minden pihenőhelyre és parkolóba behajtottak, azokon lassan áthajtottak, vagy leparkoltak, várakoztak. Olyan gépkocsit kerestek, amelyet tulajdonosa magára hagyott a parkolóban, vagy az utasok már aludtak a járműben.
– A vádlottak tapasztalatból tudták, hogy az utasok a táskáikat alvás közben hogyan szokták elhelyezni, így
a szélvédő betörését követően az értékeket azonnal kiemelték,
miközben az alvásból felriadó sértettek részéről hatékony védekezésre, esetleg üldözésre nem kellett számítaniuk – derül ki at ügyészség közleményéből. Előfordult az is, hogy a vádlottak az autópálya túloldalán parkoltak le, majd a szemközti pihenőben törték fel az autókat, így nehezítve meg az üldözésüket.
Nagyobb zsákmányaik között esetenként közel száz gumiabroncs, szerszámgép, kávéfőző és több millió forintnak megfelelő euró készpénz is szerepelt.
A tolvajok többnyire már menekülés közben kivették a készpénzt, míg a személyi és úti okmányokat tartalmazó táskát a parkolóban eldobták, így a túlnyomó részt külföldi sértettek az okmányaikat visszakapva folytatni tudták az útjukat.
– A banda tagjai a megszerzett pénzt egymás között elosztották, de az is előfordult, hogy
egymás elől is eltitkolták, ha a lopások során pénzhez jutottak.
A vádlottak a lelepleződés megakadályozása érdekében nemcsak a telefonjaikat, hanem az autóikat is rendszeresen cserélgették – írják.
Az ügyészség a bűnözői csoport különös, többszörös visszaesőnek számító vezetőjét 51 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és egyedi azonosító jellel való visszaéléssel vádolja, ezért vele szemben fegyház-, míg társaival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.