Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emeltek vádat az ellen az anya ellen, aki a gáztűzhelyen hagyta a forró olajjal tele palacsintasütőt, amelyet a kisgyerek hirtelen magára rántott - írja szerdai közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.
A közleményük szerint a nő 2019. október 12-én, délután az egyik Hajdú-Bihar megyei kistelepülésen lévő családi ház konyhájában vacsorát készített. A palacsintasütőben már kisütötte a húst, azonban a forró olajjal teli sütőt a gáztűzhely bal oldali első égője fölé tette kihűlni. Bár a vádlotton kívül az édesanyja is a konyhában tartózkodott, mindketten háttal álltak a gáztűzhelynek.
Ekkor hirtelen beszaladt a konyhába a vádlott 13 hónapos gyereke, és a gáztűzhelyen hagyott palacsintasütőt magára rántotta, így
az abban lévő forró olaj ráborult a fejére és a mellkasára
– írják a közleményben.
A sérült gyereket a nagymama azonnal elsősegélyben részesítette, a vádlott pedig rögtön mentőt hívott a gyerekhez, aki ezután hosszú kórházi kezelésben részesült, több műtéten is átesett.
Az ügyészség azt írja, hogy a kisgyermek testfelületének közel 30 százalékán keletkeztek II., III. fokú égési sérülések, amelyek életveszélyesek voltak, illetve
maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.
Az ügyben a nyomozást a Püspökladányi Rendőrkapitányság folytatta le. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az anya ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.
A főügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék a vádlottat felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje – olvasható a közleményben.