Vadászpuskával célzott rá, fenyegette, zaklatta az élettársát egy férfi

rendőrség, rendőrautó
Vágólapra másolva!
A Kecskeméti Törvényszék végzésének megváltoztatását és a vádlott ismételt letartóztatását javasolta Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a Bács-Kiskun megyei férfinak az ügyében, aki rendszeresen zaklatta, és fenyegette korábbi élettársát, egyszer pedig vadászpuskával célzott rá.
Vágólapra másolva!

A férfi és a nő között megromlott az élettársi viszony, ezért különköltöztek. A férfi ebbe nem törődött bele, rendszeresn zaklatta volt barátnőjét személyesen és telefonon is.

Azzal fenyegette, hogy tönkreteszi, ha nem költözik vissza hozzá. A nő ijedtében felfogadott egy biztonsági őrt.

2019 júliusában a férfi újra felkereste a munkahelyén a nőt egy elfűrészelt csövű, töltött vadászpuskával,

rácélzott, és közölte vele, hogy megöli.

A biztonsági őr közbelépett, megragadta a fegyver csövét és eltérítette. Eközben azonban a vadászpuska elsült, de szerencsére senki nem sérült meg, és végül sikerült elvenni a férfitól.

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség súlyosbítás, a vádlott felmentés, míg az ügyvéd részbeni felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett.

Forrás: Police.hu

Az elsőfokú ítélet hirdetése után

a Kecskeméti Törvényszék megszüntette a férfi letartóztatását és vele szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el, mert szerinte esetében mérséklődött a bűnismétlés veszélye.

A törvényszék határozatával szemben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség fellebbezett azért, hogy ismét rendeljék el a vádlott letartóztatását.

A bejelentett fellebbezést a másodfokon eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta, mert a férfi zaklatásai azt mutatják, hogy továbbra is fennáll nála a bűnismétlés veszélye.

Ezért javasolta vádlott bűnügyi felügyeletének megszüntetését és a letartóztatás ismételt elrendelését.

A fellebbezésekről másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt - írja az Ügyészség oldala.