Egy éjszaka alatt két autót is ellopott egy részeg férfi, akinek jogosítványa sincs

Vágólapra másolva!
A férfinak először elakadt a szava, amikor a rendőrök igazoltatták. Miután bevitték a kapitányságra, megeredt a nyelve és részletesen elmesélte, hogy mi történt vele az éjszaka. Kiderült, hogy két autót lopott el részegen, de az elsőnél még túl részegnek érezte magát a vezetéshez, ezért megkérte egy barátját, hogy vigye el, akinek nem mondta el, hogy lopta az autót.
Vágólapra másolva!

Január 23-án éjfélkor, a biharkeresztesi rendőrök megállítottak egy Suzikist, hogy igazoltassák a vezetőjét. A 24 éves férfi nem tudott magyarázatot adni arra , hogy a kijárási korlátozás ellenére miért van az utcán, majd

amikor azt kérdezték tőle, hogy miért vezeti más autóját, teljesen elakadt a szava.

Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a férfinek sosem volt jogosítványa, valamint az is, hogy ivott mielőtt autóba ült. Bevitték a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, és kábítószer-gyorstesztet is végeztettek vele, ami szintén pozitív eredményt mutatott.

A 24 éves férfi részletes beismerő vallomást tett, és az elejétől elmesélte az éjszaka történéseit.

Kiderült, hogy a Suzuki már a második autó volt, amit ellopott. A berekböszörményi férfi Komádiba akart menni, ezért beült egy parkoló kisteherautóba, amiben benne volt a slusszkulcs, de

túlságosan részegnek érezte magát a vezetéshez, ezért megkérte egy barátját, hogy vigye el a teherautóval.

Megbilincselik a kapitányságon, a 24 éves férfit. Forrás: youtube.com/PoliceHungary

A férfitől többször megkérdezte az barátja indulás előtt, hogy kié a teherautó és, hogy a tulajdonosa tud-e róla, hogy elvitte a 24 éves férfi, aki végig azt mondta a barátjának, hogy kölcsönadták neki a teherautót.

Végül út közben mondta el a barátjának, hogy a teherautót ellopta, aki erre azonnal megállt és faképnél hagyta a férfit.

A 24 éves férfi továbbra is szeretett volna Komádiba jutni, ezért átült a volánhoz. Nem jutott sokáig, egy árokba hajtott, onnan gyalog folytatta az útját. Később újabb fejtörést okozott neki a hazajutás,

ekkor rátalált Magyarhomorogon a Suzukira, amiben szintén benne hagyták a slusszkulcsot.

Beült az autóba és elindult, de a rendőrök hamar kiszúrták.

A kihallgatása után a 24 éves férfit őrizetbe vették a rendőrök, és kérték a letartóztatását.