A győri családirtást túlélő lány hazavárja meggyilkolt testvéreit

Vágólapra másolva!
H. Gábor 2019 decemberében szabadult ki a börtönből, nem sokkal később a három gyereke átment hozzá a győri lakásába. A férfi a két idősebb gyerekét megölte, majd felakasztotta magát. A legkisebb lányt életben hagyta, aki máig nem, tudta feldolgozni a történteket és hazavárja a testvéreit. Az anya a Blikknek azt mondta, hogy a gyerekek a mai napig üzennek neki.
Vágólapra másolva!

Már több mint egy éve történt, hogy a börtönből szabadult férfi

meggyilkolta két gyerekét, a 10 éves Márkot és a 13 éves Lilit és felakasztotta magát.

A legkisebb lányát, a most 6 éves Lilit életben hagyta.

A gyilkosság helyszíne Forrás: Origo

A gyerekek anyja. H Annamária a Blikknek beszélt arról, hogy a férfi pontosan miért került börtönbe évekkel ezelőtt.

"Egyik hajnalban arra ébredtem, hogy Gábor kalapáccsal fejbe vágott. Amikor megkérdeztem, mit csinált, rám parancsolt, legyek csendben, mert felébrednek a gyerekek.

Aztán jött egy pillanat, amikor a szemembe nézett és kitisztult. Elengedett. Öt év fegyházra ítélték, de kedvezménnyel kiszabadult - emlékezett vissza az asszony, aki szerint ezzel több szakember is hibázott.

H. Gáborról ugyanis egy még a szabadulása előtt azt írták egy szakértői véleményben, hogy nem valószínű, hogy újabb bűncselekményt követne el.

Arra pedig nem láttak okot, hogy megvonják tőle a szülői felügyeleti jogot, ami súlyos veszteséget okozna a gyerekeknek. A férfi szabadulása után Annamária megengedte a férfinak, hogy a gyerekek vele legyenek egy ideig. A végzetes napon 20 órakor beszélt utoljára H. Gáborral.

– mondta sírva.

Helyszínelők a gyilkosság helyszínén Forrás: Police.hu

Másnap, amikor elment Győrbe a gyerekekért, zárva volt a ház.

A férfi nem vette fel a telefont, a legkisebb lány, Léna pedig az ablakban állt és azt mondogatta, hogy nem tudja felébreszteni a testvéreit.

Miután a rendőrök betörték az ajtót, Annamária felkapta a kislányt és kiszaladt vele a kocsihoz. A mentősök odamentek hozzájuk, hogy megvizsgálják Lénát. A nő ekkor kérdezte meg, hogy van a másik két gyereke.

Az egyik mentős közölte vele, hogy meghaltak.

- teszi hozzá Annamária.

A túlélő kislány máig nem tudta feldolgozni, ami történt.

Lili és Márk ma is velem van, gyakran jeleket küldenek nekem. Üzennek nekem a meggyilkolt gyerekeim. Legutóbb az összes kis edényke kipotyogott a konyhaszekrényből, amiben gyakran együtt készítettük velük a pudingot" – mondta az asszony.

Ahogy azt korábban megírtuk, 2019 decemberében a börtönből frissen szabadult H. Gáborhoz láthatásra érkezett a 3 gyereke a győri otthonába. A férfi halálra verte két gyerekét, majd felakasztotta magát. A legkisebb lányát életben hagyta.

Az eset után szigorítottak a a feltételes szabadlábra helyezés szabályain.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!