Rács mögé került egy török embercsempész Tatabányán

Vágólapra másolva!
Elrendelték a letartóztatását annak a török kamionsofőrnek, aki 18 migránst próbált meg Romániából Magyarországon keresztül Ausztriába juttatni. Ezt közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán.
Vágólapra másolva!

Horváth Sándor elmondta, hogy a sofőr január 4-én kora hajnalban

egy török rendszámú, vontatóból és a leplombált ponyvás félpótkocsi-vontatmányból álló szerelvényben vitt 18 migrást,

akik közül tizennégyen magukat szírnen, négyen irakinak vallották. A migránsokat Románia területén vette fel a teherautóval.

A sofőr ellen embercsempészet miatt indítottak eljárást,

a Tatabányai Járásbíróság 30 napra elrendelte a letartóztatását.