Ínycsiklandozó csirkés étkekkel teli Főmenüt kaptunk

MTVA: Főmenü c. gasztroműsor Ételfotók, képek TV, tv műsor, étel, főzés,
Vágólapra másolva!
Végy egy csirkepörköltöt végtelen türelemmel és vajas nokedlivel, mellé egy sókéregben sült csirkét Cézár salátával, meg egy töltött csirkét gyönyörű barnára sült bőrrel, adj hozzá egy Michelin-csillagos, magyar séfet egy konyhában is otthonosan mozgó színész-rendezővel együtt, és máris kész a Főmenü. A Duna Televízió gasztroműsorának két főhőse, Széll Tamás és Anger Zsolt a január 9-ei adásban sem okozott csalódást.
Vágólapra másolva!

Karácsony másnapján indult a Duna Televízió gasztroműsora, amelyben szombatonként 17 órától jobbnál jobb, otthon is elkészíthető recepttel ismerkedhetnek meg a nézők.

A két házigazda zömében a kortárs magyar konyha ételeit szolgálja fel vendégeinek.

A Főmenüből nem hiányoznak az olyan klasszikusok, mint a véreshurka, a töltött káposzta vagy a szalontüdő, de egyiket sem úgy készítik el, ahogy megszoktuk.

Szombaton a csirkepörköltre került a sor.

Finomság készül a Főmenüben - ez most töltött csirke lesz Forrás: MTVA

- így indította Anger Zsolt színész-rendező a Főmenü Mai csirkés epizódját, majd arról beszélt, hogy az internetes keresőbe írt szavak alapján

mi, magyarok, a csirkemellet szeretjük a legjobban a világon.

- vágta rá Széll Tamás, majd rögtön kiderült, hogy a természetvédelemnél azért többről van itt szó. A csirkepörkölt például

akkor a legfinomabb, ha kiszemelt állatunk csontja és bőre is belekerül.

A séf először a pörköltalapot készítette el, amelybe a kacsazsírban „kellemesre" pirított, finomra vágott vöröshagymához egy kis erős paprika és egy fél paradicsom került némi fokhagyma kísérővel. Aztán az egészet felöntötte vízzel,

majd hozzálátott a szárazon kopasztott csirke szakszerű feldarabolásához.

Széll Tamás a Főmenü január 9-ei adásában Forrás: MTVA

Ekkor derült ki, hogy a mértani tökéletességgel felvágott és besózott csirkénk még igen sokáig nem kerülhet a fazékba, a zúzáját leszámítva, aminek a megpuhulásához végtelen türelem és rengeteg idő kell. Emellett azt is megtudhattuk, hogy

nem lehet csak úgy otthagyni a levet,

mert annak technikája van, ha finom csirkepörköltöt akarunk enni.

Előbb pirítani, majd párolni kell az alaplevet és ezt ismételni olyan sokszor, hogy közben két másik ételt is el tudnánk készíteni, de a csirkénkhez a kísérőket mindenképpen.

Széll Tamás főz Forrás: MTVA

Szóval legalább egy órán át, de nem baj, ha tovább rotyog az alaplé. Csak ezután került a csirkehús a fazékba és annak is kell még idő.

Miután elkészült a lestyánnal fűszerezett, TV-paprika darabokkal gazdagított uborkasaláta szélltamás módra és aztán a tejföllel a galuska, ami megfürdött a forró vajban,

pirospaprika, póréhagymába csomagolt lestyán, egy pici kapor és két szál petrezselyem is landolt a hús mellett.

Végül kiderült, hogy kell még valami. Rókagomba került a tetejére.

rókagombás csirkepörkölt vajas nodeklivel Forrás: MTVA

Miután az elkészülési idő alatt bóbiskoló Anger Zsolt magához tért és megkóstolta a Széll Tamás-féle pörköltöt, egy csettintésre még a nóta is megszólalt a jó ebédhez a régi idők emlékeként.

- mondta a színész-rendező, aki nem csak a színpadon és a filmekben mutogatja a tehetségét, hanem a Főmenü konyhájában is december óta. A második fogást ő készítette el.

Anger Zsolt a konyhában Forrás: MTVA

Egy tálnyi só alá rejtett, citrommal, friss kakukkfűvel és fokhagymával ízesített csirkéje mellett megosztotta velünk, hogyan kell igazán finom Cézár salátát varázsolni az asztalra.

Amikor több óra után végül sikerült feltörni a keménnyé sült sóréteget, előbukkant a vajpuha hús, ami Széll Tamás reakciója alapján mennyeire sült. A Michelin-csillagos séfnek megvan a véleménye házigazda - társáról:

Merthogy a Főmenüben az édesszájúak is találnak kedvükre valót. Egy kísérő műsor keretében pedig az egész országot bejárhatják a nézők, hogy megtudják, honnan kerülhetnek az asztalra a legjobb hazai termékek.

a sókéregben sült csirke elkészült Forrás: MTVA

A harmadik fogáshoz vendég is érkezett. Filus Ferenc hentes és baromfibolt tulajdonosnál, a Fény utcai piac emblematikus figurájánál kevesen értenek jobban a csirkéhez.

Kizárólag magyar baromfival és magyar alapanyagokból készült termékekkel foglalkozik.

töltött csirke burgonyával Forrás: MTVA

Ő kóstolta meg a két félben sült csirkét, aminek a töltelékébe finomra vágott hagyma, fölaprított szalonna, gomba, fokhagyma, kacsazsírba pirított áztatott, kovászolt kenyér és kacsamáj is került.

Filus Ferenccel beszélget a kés házigazda Forrás: MTVA

Egyetlen rossz szava sem volt az ízorgiától szemmel láthatóan olvadozó hentesnek, mindössze egy megjegyzése arról, hogy kompót helyett ők ezt savanyúsággal eszik. Majd kiderült, hogy a műsor következő adásában a belföldi halakból kerülnek az asztalra finom fogások, és egy halászlé versenyt is láthatunk.

A receptekért és további érdekességekért keresse fel a Mediaklikk/Főmenü oldalt, vagy a műsor Facebook oldalát.

Főmenü – december 26-tól szombatonként 17 órától a Duna Televízión.