Leszállíthatják, aki nem visel maszkot a tömegközlekedésen

koronavírus korona vírus covid19 covid-19 fertőzés betegség járvány maszk Budapest BKK
Vágólapra másolva!
Leszállíthatják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatairól azt, aki maszk vagy kendő nélkül utazik - közölte a BKK pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Mivel a koronavírus jelentette veszély nem múlt el,

az utasoknak továbbra is kötelező maszkkal, esetleg kendővel, sállal eltakarniuk az arcukat

a fővárosi közösségi közlekedési járatokon és a megállókban is - írták.

Hozzátették, hogy a maszk használatát elsősorban az ellenőrök, valamint a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha kell, felhívják az utasok figyelmét a szabály betartására.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aki ezt figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az az utazási feltételek szerint ki is zárható a szolgáltatásból - hangsúlyozták.

Fontos tudni, hogy az ellenőröknek is kötelező a maszkviselet; ha valaki közülük bizonyíthatóan nem tartja be az egészségvédelmi előírásokat, azzal szemben a BKK "munkajogi következményeket léptet életbe". Ugyanakkor a járművezetőknek nem kell - de természetesen szabad - maszkot viselniük, mert legtöbbjük zárt fülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben - jelezték.