Újabb honvédelmi sportközpontok építését kezdi el a kormány

SIMICSKÓ István
Budapest, 2020. június 4. Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője beszédet mond a versenyképességi program támogatói okiratainak átadósán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. június 4-én. Az eseményen újabb három vállalatvezető - a Doktor24 Medicina Zrt., a Medicontur Orvostechnikai Kft. és a Kecskeméti Gumiipari Kft. - vehetett át támogatói okiratot. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A honvédelmi sportközpontok építésének első ütemében tizenhat helyszínt jelölt meg egy most megjelent kormányhatározat. Cél a közösségépítés, a közösségek összetartása. Az új központok lőterekkel is rendelkező szabadidős sportlétesítmények lesznek - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány 2017-ben döntött a honvédelmi sportközpontok fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról. Egy most megjelent kormányhatározat tizenhat helyszínt jelöl meg: az itt felépítendő központok jelentik a program első ütemét. Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos azt mondta, a haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani - olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A korábban bejelentett öt mellett újabb tizenegy honvédelmi sportközpont építését vette tervbe a kormány – derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározatból. Ezek olyan lőterekkel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények lesznek, amelyek

- fogalmaz a határozat, amely ki is jelöli a helyszíneket. Ezek a következők: Kisvárda, Körmend, Nagykanizsa, Berettyóújfalu, Pécs, Sárospatak, Makó, Szekszárd, Székesfehérvár, Kecskemét és Zalaegerszeg. A tizenegy új honvédelmi sportközpont építésére költségvetési forrásokat csoportosítottak át.

A Beruházási Ügynökség 550 millió forintot költhet el az előkészítésre, amivel legkésőbb 2021 végéig kell elkészülnie. Ebből az összegből a pénzügyminiszternek az idei költségvetésből kilencvenmillió forintot kell biztosítania.

A megépült központok vagyonkezelője a Honvédelmi Sportszövetség lesz. Tavaly karácsonykor (egészen pontosan december 23-án) már öt sportközpont megépítését jelentette be a kormány. Eszerint ilyen létesítmény épülne Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján. A mostani kormányhatározat szerint az összesen 16 honvédelmi sportközpont jelenti a program első ütemét.

A magyar kormány 2017-ben döntött a honvédelmi sportközpontok fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról, valamint az első ütemben negyven létesítmény megvalósításáról az ország különböző területein - írja a lap.

A beruházási program három ütemben valósul meg. A kormányzati program idén február 28-án érkezett mérföldkőhöz, amikor Balassagyarmaton ünnepélyesen elhelyezték Magyarország első honvédelmi sportközpontjának alapkövét. A típustervek alapján épülő központok hasznos alapterülete mintegy 700 négyzetméter,

mely magába foglal egy 138 négyzetméteres edzőtermet, melyhez egy 760 négyzetméteres lőtér is tartozik.

Az emelet hasznos alapterülete több mint 160 négyzetméter, ahol

egy hetven négyzetméteres oktatótermet is kialakítanak,

ezenkívül minden épülethez megfelelő számú parkolóhely is tartozik. A tervezés során a Makovecz Imre által meghonosított organikus építészeti stílus is érvényesül.

Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Nemzet felidézte, hogy június végén a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos Baján, a volt Vaskúti úti laktanya közelében megépülő honvédelmi sportközpont alapkőletételén bejelentette: valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont.

Simicskó István akkor azt mondta, a haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani. Hozzátette:

a kormány lehetőséget kíván adni az embereknek, hogy a sporttevékenységet minél magasabb szinten és minél szélesebb körben élhessék meg,

amelynek távlati célja egy sportoló nemzet felépítése, mivel kiváló teljesítményű sportolóinknak köszönhetően a sport nagy nemzeti kincsünk.