Kásler Miklós: Az európai onkológiai misszió reményt ad a rák elleni küzdelemben

KÁSLER Miklós
Budapest, 2020. június 5. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatót tart az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatásáról az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. június 5-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az európai onkológiai misszió azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egységes ellátórendszer alakul ki a kontinensen a rák elleni küzdelemben - mondta Kásler Miklós,  az emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós felidézte, hogy számítások szerint 2040-re a rák miatti halálozások száma Európában hárommillióról négymillióra nő, ezért az Európai Bizottság elhatározta, hogy újjászervezi az ellátórendszert és ennek érdekében elindította az európai onkológiai missziót.

A bizottság felkérésére az Európai Onkológiai Akadémia - európai testületekkel, vezető rákkutatókkal, szakpolitikusokkal, klinikusokkal és civil szervezetekkel folytatott konzultációt követően - átfogó ajánlásokat fogalmazott meg,

amelyek kiterjednek a rákkal kapcsolatos megelőzésre, a terápiára, a rehabilitációra és a kutatásokra egyaránt

- ismertette.

A miniszter előrevetítette, hogy az eurómilliárdos nagyságrendű európai uniós programban a kutatások is egységessé válnak, Magyarország pedig elfoglalhatja benne az elmúlt évtizedes munkájával kivívott méltó helyét a tudós világban.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az ajánlásokban érintett Magyarország az Emmi és az Országos Onkológiai Intézet révén, amely Kelet-Közép-Európa egyedüli legmagasabb szinten akkreditált onkológiai centruma - mondta a miniszter, aki Nagy Péterrel, az intézet tudományos igazgatójával maga is részt vett az ajánlások megfogalmazásában.

Kásler Miklós arról is beszélt, hogy

az Európai Onkológiai Akadémia teljes jogú partnerként fogadta el a Magyarország által kezdeményezett, 2018-ban létrehozott Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémiát,

amely 21 ország összefogásával a kutatást, a megelőzést és az oktatást harmonizálja a régióban.

A miniszter közölte, hogy a program összetettsége miatt a részleteit több alkalommal, a tömegkommunikációs eszközök révén is tervezik megismertetni az emberekkel és a tudóstársadalommal.