Felkészült a járványügyi bevetési egység

bevetési egység KISS Róbert; SZABÓ Enikő; PETŐFI Sándor
Miklovich János ezredes, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka (b) beszél, mellette Kiss Róbert rendőr alezredes és Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője a járványügyi bevetési egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én.
Vágólapra másolva!
A járványügyi bevetési egység elsődleges feladata a fertőzési gócpontok lokalizálása és a vírus továbbterjedésének megakadályozása - hangzott el az egység pénteki budapesti, sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján.
Vágólapra másolva!

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa hangsúlyozta:

Magyarország ugyan sikeresen védekezett a járvány első szakaszában, ám a járványveszély nem múlt el, a veszélyhelyzet megszüntetése után létrehozták a járványügyi bevetési egységet.

Miklovich János ezredes, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka (b) beszél, mellette Kiss Róbert rendőr alezredes és Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője a járványügyi bevetési egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kiss Róbert elmondta, hogy az egység feladata az együttműködő szervezetek - a honvédség, a katasztrófavédelem, a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat - munkájának koordinálása és az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítása.

- nyilatkozta az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság osztályvezetője közölte, hogy elsődleges feladatuk a területi védelmi bizottságok munkájának összehangolása.

Az egység rendelkezésére áll a katasztrófavédelem által működtetett mobil labor is.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) orvosigazgatója beszél a járványügyi bevetési egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója arról számolt be, hogy

a járvány kezdete óta részt vesznek a határátkelőhelyeken a beutazók szűrésében, és

több mint 60 ezer mintavételt hajtottak végre a lakosság körében.

Emellett részt vesznek a fertőzésgyanús betegek ellátásában, szállításában is.

Haláchy Enikő, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője kiemelte: feladatuk, hogy biztosítsák a szükséges védőfelszereléseket az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi és honvédelmi szervek, valamint az idősotthonok részére.

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője az egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szabó Pál, az Országos Kórház-főparancsnoki Támogató Törzs képviselője emlékeztetett arra, hogy

a veszélyhelyzet megszüntetése után is 92 kórházparancsnok segíti országszerte a járvány elleni védekezést.

Ezen felül április végétől 19, kétszáz gondozottnál nagyobb létszámú idősotthonban kezdték meg a munkát intézményparancsnokok. Feladatuk az egészségügyi készletek megóvása, a járványügyi előírások betartásának ellenőrzése.

Miklovich János ezredes, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka beszél, mögötte Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője az egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én. MTI/Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

Miklovich János, a honvédség vegyvédelmi zászlóaljának parancsnoka felhívta a figyelmet arra, hogy a zászlóalj olyan speciális alakulat, amelynek a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek elleni védekezés a feladata.

Ez azt jelenti, hogy rendelkeznek minden olyan eszközzel, amely a járvány elleni védekezésben is hatékonyan felhasználható.

A fertőtlenítő csapatok bárhol, bármikor bevethetők - mondta az ezredes.

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője az egység eszközeinek sajtónyilvános bemutatóján a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2020. augusztus 7-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A tájékoztató után az egység tagjai bemutatták a védekezéshez használt technikai eszközöket.