Eddig közel másfél millióan töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket

Kecskemét, 2020. június 15. Biró Albert postás nemzeti konzultációs kérdőívet tartalmazó levelet dob postaládába egy kecskeméti társasházban 2020. június 15-én. Ezen a napon Kecskeméten megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amely várhatóan egy hónapig tart. A posták a mintegy 7,8 millió küldeményt ütemezetten kapják meg. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Magyarország sikeresen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában - hangsúlyozta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Az államtitkár azt is elmondta, eddig közel másfél millióan vettek részt a Nemzeti Konzultációban.
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a koronavírussal szembeni védekezés azért lehetett sikeres, mert erős és cselekvőképes kormányunk van, stabil parlamenti háttérrel, a Fidesz-KDNP kétharmados többségével.

Időben meghozott és hatékony döntések születtek, amelyeket a magyarok - rendkívül fegyelmezetten, egymást is segítve - be is tartottak,

mozgósítottuk az egészségügy emberi, szakmai és anyagi tartalékait, az orvosok, ápolók, mentők erőn felül teljesítettek. A rendőrök és honvédek pedig biztosították a közellátáshoz szükséges közrendet, közbiztonságot, az ország békéjét - közölte.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A sikeres védekezés kulcsa a miniszterelnök által irányított, példaértékű nemzeti összefogás volt.

Ezt támadta hazug módon, aljas és sunyi politikai szándékok alapján a baloldal.

Bár a vírus nem válogat, Gyurcsány és szekértolói képtelenek kibújni a bőrükből, a DK-tól az MSZP-n és Karácsony Gergely pártján át a Jobbikig ismét bizonyítékát adták annak, hogy a magyarok még ilyen példátlanul kritikus időkben, a pandémiás veszélyhelyzetben sem számíthatnak rájuk - mondta Németh Szilárd.