Befejeződött a vizsgálat az Operettszínházban: nem történt zaklatás

Vágólapra másolva!
Lezárult az Operettszínházban folytatott minisztériumi vizsgálat, amely megállapította, hogy nem történt zaklatás az intézményben - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szerdai közleményében.
Vágólapra másolva!

A főigazgató és a független szakértők vizsgálata során sem nyert bizonyítást, hogy a Budapesti Operettszínházban bármilyen zaklató jellegű tevékenység történt volna - közölte az Emmi. Kiemelték, hogy a vizsgálóbizottság a főigazgató meghallgatása után megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentumokat. Ez alapján megállapítható, hogy az Operettszínház főigazgatója felé szóbeli jelzéssel élő munkatárs meghallgatását követően a főigazgató az elvárható gondossággal járt el. Így többek között megtette a szükséges intézkedéseket, még független szakértőket is felkért az ügy kivizsgálására - fogalmaztak, hozzátéve, hogy minden hátrányos megkülönböztetést és a szexuális zaklatás valamennyi formáját elítélik.

A Budapesti Operettszínház nézőtere Forrás: Life

Az Operettszínház körüli ügyet a baloldali média kreálta, miután kirobbant az elmúlt évek legsúlyosabb zaklatási botránya, a Gothár-ügy. Mint ismert, a baloldali filmes és színházi rendező a Katona József Színház női munkatársai közül többeket is molesztált.

A sajtóban megjelent cikkek következtében Kásler Miklós EMMI-miniszter júniusban vizsgálóbizottságot bízott meg "az Operettszínházról megjelent hírek valóságtartalmának tisztázása céljából". A vizsgálat most befejeződött, amivel sikerült tisztázni a felmerült kérdéseket, így egyértelműen megállapították, a baloldali propagandalap, az Index hamis állításokat közölt.