Balesetet szenvedett Benkő Tibor honvédelmi miniszter autója

BENKŐ Tibor
Budapest, 2020. július 18. Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katonák eskütételén a Hősök terén 2020. július 18-án. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Balesetet szenvedett Benkő Tibor honvédelmi miniszter autója hétfő reggel az M7-es autópályán. A miniszter, illetve a vele együtt utazók nem sérültek meg. A Pesti Srácok információi szerint a balesetet egy teherautó okozta, amely nekilökött egy kisteherautót a miniszter kocsijának. Benkő Tibor sofőrje vétlen volt.
Vágólapra másolva!

A baleset reggel nyolc óra után történt a Letenye felé vezető oldalon, amikor három jármű karambolozott: először egy kamion és egy kisteherautó,

majd utóbbi nekicsapódott a miniszter autójának.

Az ütközésben egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, nekik a tárcavezető mielőbbi gyógyulást kívánt - írja a Pesti Srácok.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter nem sérült meg a balesetben Forrás: MTI/Kovács Attila

A lap információi szerint a minisztériumi autó sofőrje vétlen volt a balesetben, melynek körülményeit a rendőrség vizsgálja.