Földönfutóvá teszi Vidnyánszky Attilát, ezzel fenyegette meg Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Színház igazgatóját

Vágólapra másolva!
Még a radikális baloldaltól is szokatlan, a kommunista diktatúra időszakát felidéző módon fenyegette meg a bukott miniszterelnök, a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb magyar művészt, a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azt írta a Facebookon: földönfutóvá teszi, minden értelemben. Nem kell nagy értelmezési képesség ahhoz, hogy lefordítsuk Gyurcsány átkozódását: ha Gyurcsányék hatalomra kerülnek, kirúgják Vidnyánszkyt és elveszik a vagyonát. 
Vágólapra másolva!

"Amilyen az Adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.
Ezek nem finnyásak. Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából. Pusztuljon a nyitott, szabad művészet és kultúra! Jöjjenek a pártkatonák!
Lehet így is.
Most nincs mit tenni. Készülni kell.
Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.
Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.
Így van ez rendjén. Higgadtan, racionálisan, szárazon.
Akik meg még egyensúlyoznak: ideje magatokra találni, felébredni, élni!
Vagy küzdetek a hazáért, vagy cinkosok lesztek. Vagy-vagy."

A magyarországi baloldal vezetője írta mindezt. Gyurcsány Ferenc, a bukott miniszterelnök. Pusztán azért, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett.

Vidnyánszky Attila, a Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója, az egész Európában ismert művész. Akinek előadásait felállva ünnepelték Párizsban, Münchenben, Moszkvában, Szentpétervárott, Olaszországban vagy éppen Lengyelországban. A hatgyermekes, törvénytisztelő művészt akarja földönfutóvá tenni Gyurcsány Ferenc.

Idézzük még egyszer a mondatot. "Vidnyánszky Attila (és társai) minden értelemben földönfutók lesznek." Így, ezzel fenyegetőzik tehát egy parlamenti képviselő, egy baloldali politikus, a magyarországi baloldal vezetője.