Letartóztatták a hatástalan drog miatt önbíráskodó komáromi társaságot

Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy kábítószer helyett kénport adott el a társaságnak a díler, akit emiatt megvertek és megfenyegettek.
Vágólapra másolva!

Július 19-én, este 7 óra körül két férfi és egy nő, egy Komárom határában lévő földútra csalták ismerősüket.

Egy bozótosban a két férfi,

testszerte ütni kezdte az ismerőst és baseballütővel fenyegették azért, mert korábban kábítószer helyett kénport adott el a társaságnak,

ami hatástalan volt, ezért vissza karták kérni a pénzüket.

Forrás: police.hu

A dílert a bántalmazás közben egy trágyagödörbe nyomták és a szájába is tömtek a trágyából,

majd elvették a telefonját és az értékeit és azt mondták neki, ha megkapják a pénzüket, akkor visszaadják neki azokat.

A rendőrök a feljelentés után azonosították a 26 éves nőt, valamint egy 29 és egy 39 éves férfit. Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki a kapitányságon és őrizetbe vették őket,

csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt indult eljárás ellenük.

Forrás: police.hu

Az ügyészség javaslatára a bíróság a mai napon

elrendelte az egy hónapos letartóztatásukat,

tekintettel arra, hogy fennáll velük szemben annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúkat, vagy a dílert befolyásolnák, valamint a két férfi vonatkozásában az is, hogy újabb bűncselekményeket követnének el – írta közleményében a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.