Így fog kinézni a koronavírus-járvány hősei tiszteletére készülő 10 és 20 forintos

10 forint
koronavírus
pénz
Tisztelet a hősöknek
Vágólapra másolva!
Áprilisban döntött a Nemzeti Bank arról, hogy a Magyarországot is elért koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállaló egészségügyi-, kereskedelmi-, köztisztasági-, logisztikai területen dolgozók áldozatos munkájának elismerése és az irántuk érzett tisztelet kifejezéseként az MNB a 10 és 20 forintos forgalmi érmék emlékváltozatát bocsátja ki Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek tematikában.
Vágólapra másolva!

Hétfőn a Magyar Közlönyben jelent meg a két érmének a képe.

10 forintos

Az érme réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 6,1 gramm, átmérője 24,8 mm, peremvastagsága 1,7 mm, széle szaggatottan recézett. Az érme előlapjának szélén található gyöngysorszegélyen belül, köriratban, fent a „MAGYARORSZÁG" felirat, lent – egy-egy pont között – a „2020" verési évszám olvasható. A középmezőben – szív alakot formázva – a veszélyhelyzetben helytálló, különböző foglalkozású emberek sematikus ábrázolása látható, az ábrázolás alatti
két vízszintes sorban a „TISZTELET" és az „A HŐSÖKNEK" felirat olvasható. Az érméből 2 000 000 darab készíthető, melyből 2500 darab különleges – ún. proof – technológiával verhető.

Forrás: Magyar Közlöny

20 forintos

Az érme réz (75%), nikkel (4%) és cink (21%) ötvözetéből készült, súlya 6,9 gramm, átmérője 26,3 mm,
peremvastagsága 1,8 mm, széle recézett. Az érme előlapjának szélén található gyöngysorszegélyen belül, köriratban, fent a „MAGYARORSZÁG" felirat, lent – egy-egy pont között – a „2020" verési évszám olvasható. A középmezőben – szív alakot formázva – a veszélyhelyzetben helytálló, különböző foglalkozású emberek sematikus ábrázolása látható, az ábrázolás alatti két vízszintes sorban a „TISZTELET" és az „A HŐSÖKNEK" felirat olvasható. Az érméből 2 000 000 darab készíthető, melyből 2500 darab különleges – ún. proof – technológiával verhető.

Forrás: Magyar Közlöny

Mindkét érme kibocsátási időpontja: 2020. július 14.